Lisztes megmondja a tutit

Creed - Apollo fia / Creed (2015)

2016. január 18. 15:00 - lisztes

A Mélyütés irtózatos buktája után a forgalmazó úgy döntött, hogy inkább visszalép a tervezett év végi bemutatótól, mert a hasonló alapok hasonló negatív rekordot sejttettek. Azonban míg Jake Gyllenhaal nevét azóta sem sikerült megjegyeznie a nézők nagy részének, addig Sylvester Stallone idehaza mégiscsak egy Sylvester Stallone. A Rockyról pedig mindenki hallott, aki valaha is nézett már TV-t, vagy hallgatott rádiót. Érthetetlen döntésnek tűnt, hogy egy népszerű franchise 7. részét ennyire félnek mozikba küldeni.

creed-poster-3.jpg

Igaz, nem nézett ki olyan jól a film az előzetesek alapján - legalábbis az én szememben valami nagyon gagyi körvonalazódott, mint ami az Indiana Jones 4-féle stafétabot átadási kísérletkor született. Vagy rosszabb. Az sem segített az előítéleteim elhessegetésében, hogy a filmért ugyanaz a csávó felel, mint aki A megálló című izét is csinálta - ráadásul pont a Creed főszereplőjével, Michael B. Jordannel. Aztán megjelent a film, és megdöbbentően pozitív kritikai visszhangot kapott. Úgy látszik, hogy a 2015-ös év a kritika által méltatott hetedik részek éve volt (Star Wars, Halálos iramban).

Elég furcsa belegondolni ebben, nem? Persze ennyi év elteltével már szükség van a változtatásokra, így 5 rész és egy Rocky Balboa után most már nem az olasz csődör, hanem egykori ellenfelének zabigyereke került a középpontba. Persze, mint már említettem, Stallone is visszatér, méghozzá az edző szerepében, hogy ismét, és talán minden eddiginél jobban eljátssza Rockyt. A kivénhedt, alig poroszkáló, beteges Rockyt. Egyszerre jó és rossz ilyen kondícióban látni az öreget.

creed-2015-sylvester-stallone-michael-b_-jordan-02b.jpg

A sztori tehát annyi, hogy Apollo fia, Adonis (borzasztóan erőltetett név...) árvaházból került egykori apja feleségéhez, aki miután tisztességesen felnevelte, szembe kell nézzen azzal, hogy a fiú az irodai munka helyett apja nyomdokaiba szeretne lépni. A srác elutazik hát Philadelphiába, persze a Creed név használatát mellőzve és felkeresi az öreg Rocky-t, hogy legyen a mentora... Rocky természetesen először vonakodik, de végül elvállalja az edzést. Közben a jó öreg Adonis - nevéhez méltóan - be is csajozik...

Pont a már említett Mélyütésről szóló írásomban részleteztem, hogy elég komoly problémája a boxfilmeknek, hogy kb. 3 féle kimenetelnél nem lehet több, és ez nagyban megnehezíti azt, hogy valami újat tudjanak mondani. A Creed alkotói találtak ebben az A-B-C rendszerben egy C variánst, ami egy kicsit csavar a már unalomig ismert, talán először pont a franchise első részében ellőtt sablonon, és mutat valami újszerűt. De ez még csak a jéghegy csúcsa szerencsére.

creed.jpg

A karakterek érdekesek. Rockyról még mindig van mit mesélni, pedig azt hittem, hogy a Rocky Balboa után már nem lesz mit. Az új főhős szerethető figura, akinek természetesen megvan a maga idiótasága, de bőven tűréshatáron belül van az idegesítő viselkedésével. Kicsit olyan, mint amilyennek a boxolókat elképzeljük, de hát végül is egy boxolót alakít. Az oldalbordának szánt menyecske pedig szintén kiemelkedik a sablon "főhősünk szerelme" mellékszereplői körből. Lehet szurkolni nekik, hogy összejöjjenek, meg ilyesmi...

Szóval a forgatókönyv kisajtolja az alapanyagból a maximumot, sőt, még egy kicsit fel is turbózza, de szerencsére itt még nem állt meg az élet. Bár a rendezés néha egy kicsit enged az ellaposodásnak, és szerintem a montázsok közt nincs igazán ütős "felkészülős" jelenet, ami azért egy Rocky-filmnél alap lenne a véleményem szerint, de cserébe olyan csodás megoldásokat kapunk, hogy még most is borsódzik a hátam, ha belegondolok! Technikailag ugyanis ez a film köröket  ver szinte minden más bunyós filmre.

still-of-tessa-thompson-in-creed-2015-e1448672168183.jpg

Van benne például egy vágatlan 2 menetes boxmérkőzés! És nem kamuvágatlan, hanem tényleg vágatlan! Értitek, box közben megsérülnek az emberek, és ez alatt a 2 menet alatt is kap mindkét színész bőven, de talán egy másodpercnyi megtorpanást leszámítva elképesztően hitelesen adják elő a meccset. Ráadásul ezen kívül is jócskán találni hasonló operatőri bravúrokat. Úgyhogy igen, a Creed - Apollo fia nemcsak hogy méltó folytatása lett a Rocky franchise-nak, hanem az egyik - ha nem a legjobb - részévé is vált. Valamiért most azt kívánom, hogy ne folytassák...

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr608212620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tumi 2016.01.18. 21:48:46

Már bejelentették a 2. részt. 2017-ben érkezik, de valószínűleg a Black Panther miatt nem Ryan Coogler fogja rendezni.
süti beállítások módosítása