Nemrégiben állítottam össze egy top50-es listát a szerintem legjobb westernfilmekből. Ezt most nem csak a reklám miatt említem, hanem azért is, hogy bizonyítékul szolgáljak: komálom a műfajt (ha már képes voltam közel 80 filmet megnézni rövid időn belül a témában). Ezért is szomorú számomra, hogy mostanság ritkán kapunk jó filmeket a zsánerben. Meg úgy egyáltalán filmeket is ritkán kapunk. Úgyhogy kifejezetten örültem, hogy Tommy Lee Jones előkapart egy régóta megfilmesítésre váró westernsztorit, írt hozzá egy forgatókönyet, leforgatta, és Cannesban (!) debütált is vele.

Annyira zseniális cím lett volna a "The Maze Runner"-nek a "Szárnyas fejtörővadász"...

Amennyire nem érdekelt engem ez a film, annyira jó lett. És engem nagyon nem érdekelt. Meg is mondom, miért: a túltelített young adult piacra annyi szemetet gyártanak, hogy már egyszerűen nem sikerül egyiknek sem megugrania az ingerküszöbömet. Ugye voltak az Alkonyat-féle mítikus kreatúrákkal teletűzdelt romantikus vackok, amik egytől egyig megbuktak, aztán jöttek Az éhezők viadala mintájára készült disztópiák (Végjáték, A beavatott), amik egy fokkal jobbak, de még mindig sz*rok. Tudjátok, ha a kutyasz*r tetejére porcukrot szórunk, kicsit javít az ízén, de attól az még kutyasz*r marad.

Jáj, de g*ci egy film ez!

Köszönöm szépen, hogy elolvastad minden apróságra részletesen kitérő kritikámat, mára ennyi voltam.

Kezdjünk egy erős kijelentéssel: A magyar filmet joggal utáljuk, hiszen sokan a hazai filmesek közül tulajdonképpen közpénzből maszturbálnak, semmi mást nem csinálnak, és ezt aztán művészetnek nevezik. Amikor meg amúgy is szarban az ország, akkor a "kultúrára" sokan inkább kevesebbet költenének (bármennyire is szeretem a filmeket, én is inkább az egészségügy támogatására szavaznék inkább). De nem kell aggódni: aki igazán alkotni szeretne, az megtalálja a módját.

Indul a film és elkezdenek sorjázni a nevek: ismerem, ismerem, ismerős..., ismerem, ismerem... Ez aztán a casting! Persze "A" listásból Renner kivételével egy sem akad (azon is lehet vitatkozni, hogy ő az-e), de akkor is dicséretes, hogy egy ilyen kisebb mozihoz, mint amilyen a Jobb, ha hallgatsz, sikerült egy ilyen színészgárdát megszerezni. Persze hamar kibukik, hogy legtöbbjük 4-5 jelenetnél nem szerepel többet (Robert Patrick, alias T-1000-es fogalmam sincs, mit keresett ilyen pinduri szerepben), de tulajdonképpen ez nem is baj.

Azt nem tudom, hogy mennyien tudják, de eredetileg ezt a filmet a 2013-as díjszezon végére, vagyis azév legeslegvégére szerették volna időzíteni, hogy be tudjon szállni az Oscarért folytatott küzdelembe, de a hivatalos verzió szerint Clooney kért még egy kis időt, hogy finomítson az effekteken, önként vállalva, hogy így kimarad a (jövő évi) buliból (is). Azért "hivatalos verzió"-zok, mert ez a film... nos, nem az a kategória, ami akár csak labdába is tudna rúgni a nagyvadak között. Noha érezhetően annak szánták.

Megmondom őszintén, én nem különösebben komálom Jon Favreaut. Volt egy jó dobása, de egyébként jó indulattal is csak egy biztos kezű iparosnak mondanám. Ezért is lepett meg, hogy pont ő készített egy ilyen témájú, meglehetősen sok hollywoodi párhuzammal operáló filmet, amiben arról megy a rinya, hogy mennyivel jobb kicsiben, a kreativitásunkat kiélve filmet készíteni, mint a nagy stúdiók kénye-kedvének megfelelve összerakni egy kétes minőségű, de jól tejelő produktumot.

"Ezen ríni fogsz!" - hangoztatja mindenki, és lám, nagyjából igazuk is van, hiszen magam is elmorzsoltam pár könnycseppet a film nézése közben. Bár mivel én ilyen szempontból könnyen manipulálható vagyok, talán mégsem akkora nagy dolog, hogy a Csillagainkban a hibának csak ennyire futotta. Egy picit csalódnom is kellett, hiszen ettől a filmtől egy százaszsepi elfogyasztását vártam, de sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. A film producereinek a reményeit azonban igen.

Azt talán túlzás lenne kijelenteni, hogy a közeljövőben el leszünk "kényeztetve" Tarzan-ügyileg, mindenesetre bejelentették, hogy újfent megcsodálhatjuk, ahogy ez a méltán népszerű karakter egyik liánról a másikba kapaszkodva halad az erdő lombkoronaszintjén. Hozzáteszem, a Margot Robbie-Alexander Skarsgard duó több, mint biztató. Aztán ugye nemrég a németek is jelentkeztek, méghozzá egy animációs filmmel, ami olyan csodás komputeranimációval készült, hogy annál még én is szebbet rajzolnék száraz kutyasz*rral. El is tűnt a süllyesztőben szinte azonnal.