He's not the boogeyman, he's the guy you send to kill the boogeyman.

Már megint nem bírtam magammal, és kiugrottam északi szomszédunkhoz, oszt' beültem a moziba, ugyanis ott már több, mint egy hete vetítik Keanu Reeves meglepően jó visszhangot kapott akciófilmjét, a John Wicket (sajnos cseh felirattal, szóval angoltudás kell hozzá, ha esetleg nem tudnátok várni november 13-ig). Meglepően jó a visszhang, mert az előzetes jelek nem sok jót sejtettek: maga a főszereplő személye sem garancia már jó néhány éve a minőségi szórakozásra, de engem leginkább az tántorított el, hogy a rendezőpáros a kaszkadőrök világából igazolt át a kamera és az ordibátor mögé.

Eredetileg - hasonlóan a 30 legjobb westernzenét felvonultató listámhoz - ez is csupán 30-asnak készült, de hamar rá kellett jönnöm a gyűjtés során, hogy hál'istennek sokkal több jó dalt készítettek az eddigi kb. 50 db egész estés Disney animációs filmhez, semminthogy ilyen szorosva húzva a határvonalat ne kövessek el orbitális szentségtörést kihagyva némelyiket. Így aztán felemeltem a limitet 50-re... És bár még így is a szívem szakadt meg, hogy ki kellett hagynom párat, úgy érzem, hogy ez a lista egy elég jó összképet ad arról, mit célszerű hallgatni a Mickey egeres stúdió kínálatából.

Ned Benson néhány rövidfilm megrendezése után egy sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét: 'három az egyben' alapon forgatott egy, vagyis hát rögtön három drámát. Az Egy szerelem története: A nő, illetve A férfi tavaly debütált a Torontói Filmfesztiválon, hozzánk pedig egy hónapos csúszással érkeznek meg. Az eredeti cím - mondanom sem kell - találóbb, lévén a gyanútlan néző a hazai keresztségben kapott nevéről valamiféle romantikus drámára asszociálhat... De szerintem a Transformers-filmekben is több romantika van, mint itt.

Antoine Fuqua és Denzel Washington már korábban is dolgoztak együtt, és mivel annak egy jó film és egy Oscar-díj lett a vége, most már érdeklődve vártam, hogy vajon második nekifutásra mit tudnak alkotni. Az alapanyag ezúttal egy 80-as évekbeli TV-sorozat volt (manapság egyre népszerűbb ezeket is adaptálni), a végeredmény pedig az igazat megvallva egy nagyon is érdekes film lett. No nem a stílusbravúrok, vagy a zseniális rendezés/írás/színészi játék miatt...

"Úgy látszik, az én bűnöm az irigység. Legyen a bosszú! Legyen maga a HARAG!"

És lám, közel 20 évvel később Brad Pitt megfogadta John Doe javaslatát (sajnos a szójáték angolul nem jön ki, de sebaj), és David Ayerrel karöltve háborús filmet forgattak a II. világháború utolsó, legvéresebb (?) hónapjairól. Ayer egyébként nem először nyúlt ehhez a témához, Matthew McConaughey főszereplésével írt már tengeralattjárós forgatókönyvet, és most ismét egy szűk helyre, egy tank belsejébe kalauzolja el a nézőt, hogy klausztrofób hangulatban dicsőítse az amerikai hadigépezet tökösségét.

Dán westernekkel nincs tele a padlás, konkrétan 20 találatot dob ki az imdb keresője ezzel a két kikötéssel, de ezek java része rövidfilm vagy sorozatepizód, az egyedüli említésre méltó film a Pistoleros 2007-ből, de az sem az hagyományos értelemben véve, hiszen azon felül, hogy akcióvígjátéknak szánták, a jelenkorban játszódik. Szóval a The Salvation ezzel a csillagozással kiegészítve az első egész estés dán, klasszikus értelemben vett western. Vajon hogy sikerült?

Kb. annyira ismeretlen a popkultúrában, mint amennyire a forgatókönyvírónak volt az, mielőtt megnyitotta a Vlad Tepesről szóló cikket a wikipédián, és a valós események köré megpróbált egy fantasy-sztorit rettyinteni. Bram Stoker 1897-ben ugyanis valóban a karóba húzásairól, és más válogatott kínzásairól ismert Vlad "Dracula" Tepesről mintázta meg a horrorirodalom egyik legnagyobb hatású alakját, de persze mondanom sem kell, hogy a valóság és az író fikciója között nagyobb a szakadék, mint ide a Hold.

Basszus, mekkora klisék vannak ebben a filmben! De basszus, mégis működik! Oké, nem lesz ebből Oscar, ez már a tengerentúli kritikusoknak is sok, de ha szemet hunysz afelett, hogy az alkotók annyira pofátlanul számítóak, hogy nem is próbálják titkolni a szándékukat a filmmel, akkor egy igazán kellemes érzelmi hullámvasút vár rád, aminek két és fél órájában kivesézik az egészségtelen apa-fia kapcsolatokat, a családi kötelékek fontosságát, a múltban elkövetett hibák súlyát, a rákkal való küzdelem gyötrelmeit, a becsületességet/gerincességet, ésatöbbi...

Sokszor volt már szó ezen blog hasábjain belül is az USA "demokráciájáról", arról a teljes mértékben unszimpatikus világrendőr-szerepkörről, amire 50-100 éven belül hasonlóan durva történelmi korszakként fognak emlékezni, mint például a gyarmatosításokra (keményebb párhuzamot is tudnék hozni, de most inkább nem ütném le a labdát). A módszer kb. annyi, hogy amelyik országban értékes energiahordozókat/ásványkincseket találnak, ott a radikálisok pénzelésével anarchikus állapotokat hoznak létre, miközben szép lassan lenyúlják a szajrét...