Ha Tom Hardy-film kerül a mozikba, akkor bizony ott a helyünk rajta asszonnyal, ő ugyanis nagy rajongója a britek egyik legnagyobb üdvöskéjének. A Bronsonban villantott, de a nevét a szélesebb közönség az Eredet című Nolan-remekműből ismerhette igazán meg - azóta pedig a pályája egyre magasabbra, és magasabbra ível. Éppen már csak az Oscar-jelölés hibádzik, de ha olyan filmekkel folytatja, mint a minket sajnos elkerülő Locke, akkor erre sem kell olyan sokat várni.

Bevallom, először azt hittem - lévén a film 1943-as -, hogy eredetileg fekete-fehérben forgatták, majd később, egy DVD/BD kiadás miatt színezték csak ki utólag, digitálisan. Gyanúsak voltak a szürke színek, meg gyanús volt az is, hogy a technika ekkoriban még olyannyira gyerekcipőben járt (és emiatt nagyon drága is volt), hogy a világháború alatt Angliában (!) nem hittem, hogy lett volna pénz ilyesmire. De tévedtem. Ez a közel 3 órás romantikus-háborús (valójában háború ellenes) eposz még egy ilyen kimerítő háború közepette is elkészülhetett.

Egyre közelebb a fináléhoz, egyre jobb dalocskákkal. Ez a blokk feltűnően sok "vágy" típusba sorolt betétdalt tartalmaz, de ez persze nem véletlen. Ezek általában azok a szerzemények, amikben a legtöbb érzelmi töltet van, viszont szerencsére hiányzik belőlük a mézes-mázas nyálas romantika - no nem mintha ez a Disneyre olyan nagyon jellemző lenne (lásd majd a TOP10-et ugyanebből).

No, ez egy olyan film, amitől joggal félhet az ember. Mert az egy dolog, ha szereted Chaplint, vagy Buster Keatont, de egy igazán komoly, drámai mozi esetében nagyon zavaróvá válhat a technika kezdetlegessége. Hatványozottan igaz ez egy epikus, háborús filmre. Egy olyanra, mint az 1930-ban készült Nyugaton a helyzet változatlan. Csak hogy megértse mindenki: ez még olyan korból származik, hogy készült belőle némafilm-verzió is. Ja. És ez azért egy fokkal nagyobb váltás, mint az, hogy most is készül egy rakás filmből 2D-s és 3D-s változat is.

Gondolom Ti sem győzitek már körömmel, annyira izgalmas dolgok történnek ezen a blogon! Egy újabb adag az 5+1 részesre tervezett cikksorozatomból, mellyel már túl leszünk végre a felén. A kevésbé izgalmas felén, ez tény, de azért remélem eddig sem panaszkodtatok, hiszen jobbnál jobb muzsikák kerültek terítékre. Ígérem, most sem lesz ez másképp!

Furcsának tűnhet, hogy a blog közel két éves fennállása óta még sosem kerültek szóba Christopher Nolan művei, de jó okom van rá. Annyira tisztelem a mester munkáit, hogy nem akartam csak úgy írni róluk. Igazság szerint várnék még a Csillagok közöttel is, de olyan fantasztikus élménnyel gazdagodtam a minap az IMAX vászna előtt üldögélve, hogy nem bírok magammal.

Egy újabb mérföldkőhöz sikerült megérkeznem a blog történelmében: eddig ugyanis még nem esett szó sosem némafilmekről. És talán a Patyomkin páncélosnál kevés jobb jelöltet találhatnánk arra, hogy ez a csúfos helyzet megváltozzon: megannyi hollywoodi nagy ikon kedvenc filmjéről van ugyanis szó (mint például az 5 Oscar-díjas Billy Wilder, vagy Charlie Chaplin), egy filmtörténeti szempontból nagyon is jelentős alkotásról. 1925 pediglen nem ma volt...

Máris folytatódik a toplista, melyben összegyűjtöttem a Mickey egeres stúdió animációs filmjeihez készült betétdalok közül azokat, amelyek a legjobban sikerültek. Egyébként ha azt hinnétek, hogy ez egy egyszerű feladat volt, akkor meg kell cáfolnom mindenkit. Lehet, hogy meg lehetett volna felületesen is valósítani, de én a nehezebb utat választottam: gyűjtöttem, gyűjtöttem, gyűjtöttem, aztán hallgattam, hallgattam, hallgattam, majd szelektáltam, átgondoltam, újraszelektáltam. Aztán fogtam a fejem, mert szembejött egy-egy kimaradt betétdal, és kezdhettem az egészet előről.

Ezzel a rajzfilmmel kezdődött a Disney aranykora a krónikák szerint. 1989-et írunk, egy ideje már nem kaptunk igazán emlékezetes, élvezetes darabot a Mickey egeres stúdiótól (hercegnős mesét konkrétan 30 éve). Ám páran gondoltak egy nagyot: milyen királyság lenne már, ha bővítenék a Disney hercegnők táborát egy tuti kis vörössel? Hans Christian Andersen elvégezte már a munka nagyját, nekünk csak kicsit modernebbé, a kor gyerekmese-szellemének megfelelővé kell tennünk, lehetőleg egy rakás könnyen dúdolható számmal teletűzdelve.