Amikor először láttam ezt a filmet, valamiért azt hittem, hogy igaz történetet dolgoz fel: megvolt a kellő alapozás a történet elején, megismertük a szereplők életét, a köztük lévő kapcsolatot és feszültséget és mindez valamiért olyan életszagúnak tűnt. Általában a sportdrámák igaz sztorikból készülnek, talán ezért gondolhattam azt, hogy a Warrior is beállt a sorba. De nem, ez a film ízig-vérig fikció lenyűgözően kidolgozott karakterekkel és egy nem akármilyen fináléval.
Ismét egy kisebb gyűjtés a Christopher Nolan filmjeihez fanok által készített plakátokból. És nem kell aggódni, bőven van még ott, ahonnan ez jött :) Jó szórakozást mások munkájához!
Korábbi posztok a témában:
Első rész, Második rész, Harmadik rész
1.
Elfeledett börtönben játszódó filmek után kutatva nini milyen kincsre leltem! Tulajdonképpen Az odú maga A börtönös film. Ennél autentikusabban ezt már nem is lehetne csinálni: megtörtént eseményt dolgoz fel (ez még nem nagy kunszt), minek során 5 rab kiásta magát a cellájából 1947-ben. Közülük hárman kivették a részüket a film készítésekor (a díszletek hitelességére tehát egy rossz szavunk sem lehet), mi több, az egyikük konkrétan eljátszotta a főszerepet, vagyis saját, 13 évvel korábbi önmagát is.
A második világháború egy kevésbé ismert szelete a japánok elleni küzdelem Kelet-Ázsiában. Pedig ez egy sokkal érdekesebb, egzotikusabb helyszín, mint Európa. A Híd a Kwai folyón, noha eseményei ebben a korszakban, katonai környezetben zajlanak, mégsem tipikus háborús film. Nincsenek csaták, harci járművek, csak hadifoglyok, akikkel a japánok hidat építtetnek, illetve kommandósok, akik ezt a hidat fel akarják robbantani egy jó nagy adag plasztikbombával.
Szegény Alexandre Dumas, ha tudta volna, hogy hány filmes feldolgozás készül a Három testőr trilógiából, biz'isten kétszer is meggondolja, hogy papírra vesse történetüket. Az első részt már ronggyá adaptálták (sajnos volt néhány felejthető - és akkor még finoman fogalmaztam - próbálkozás is), a másik kettőt azonban viszonylag kevésszer veszik elő. A vasálarcosnak például "csak" 14 mozgókép adaptációja van ezidáig, ezek közül is ez az 1998-ban készült film az utolsó.
Nem, nem láttam az első két részt - mivel, ha valaki nem tudná, ez egy trilógia harmadik etapja, de talán jobb is ez így. Most ugyanis bátran ki tudom jelenteni, hogy ezek ismerete nélkül is élvezhető filmmel hozakodott elő Richard Linklater és kompániája. Hála a Vox Mozimagazin játékának premier előtt láthattam (mivel sajtóvetítés nem volt, vagy csak nem kaptam rá meghívót), ráadásul eredeti nyelven, magyar felirattal (bár nem kétlem, hogy Stohl Buciék remek munkát végeztek a szinkronstúdióban).
Elméletileg nálunk is megfordult ez a Jim Carrey-s melegkomédia a mozikban 2010-ben, bár még magyar címet sem kapott és így, 3 (eredeti megjelenéséhez képest 4) évvel később sem jelent meg itthon DVD-n. Pedig aztán nem is olyan rossz vígjáték, hiába fanyalogtak rajta olyan sokan, nekem (és különösen az asszonynak) nagyon bejött, holott nem csápolunk nyaranta a Melegfelvonuláson. Bár azon sokat kellene gondolkodnom, hogy az erősen homofób embereknek is ajánlható-e, mindenesetre a témában neutrálisaknak (mint jómagam) tök jó szórakozást nyújt.
A film előzetese alapján rögtön az volt az első benyomásom (mint nyilván még sokaknak), hogy ez tulajdonképpen a Die Hard a Fehérházban. A klasszikus Die Hard formula itt is megtalálható (egy épületben egy ember a rosszfiúk ellen, amolyan "pain in the ass"-ként), de valami mégis hiányzott nekem. A káromkodások... Pedig még az R besorolás is adott volt, szóval azt sem lehet mondani, hogy a cenzúra miatt lett visszafogva Gerard Butler karaktere. Pedig örültem volna, ha ebből az ötletből készítik el a Die Hard széria ötödik részét a John Moore-féle mocsadék helyett.
2012-ben nagyot robbant, a kritikusok imádták: "Végre valami eredeti" - hangoztatták a Looper kapcsán. Nyomban el is cipeltem az asszonyt a moziba, ahonnan aztán mindketten elégedetten távoztunk. Az állunk igaz a helyén maradt, de úgy éreztük, jó filmre költöttük el kevéske pénzünk. Most, nem egészen egy évvel később újra a kezünk közé került és memóriafrissítés gyanánt ismét farkasszemet néztünk a fiatal és az idős Joeval egyaránt. De másodszorra valahogy kisebbet szólt...
Nem volt olyan régen, hogy a Renoir című film a magyar mozikba került és én rögvest írtam is a sajtóvetítésen szerzett tapasztalataimról. A film főhősei Pierre-Auguste Renoir, valamint fia, Jean Renoir voltak. Előbbi híres festő, utóbbi híres rendező: az ő munkája A nagy ábránd is. Mivel már korábban is "szemeztem" a filmmel, de sort még sajnos nem kerítettem rá, a Renoirnak hála végre elővettem és megnéztem. És egyáltalán nem bántam meg. Sőt!
