A cserkész, csavar, mohikán és műszak után jöjjön hát az erőd, amiben Robert Redford és a nemrég elhalálozott James Gandolfini tartanak egy kis farokméregető versenyt katonásan. Bár az alkotók állítása szerint a fő témája a sakkozás (nem maga a játék, inkább a taktika), ebből sajnos nem érződik át sok minden a filmből. Helyette gonoszkodó börtönigazgató terrorizál becsületes, a büntetést meg sem érdemlő rabokat. De ez meg ugyebár már 2001-ben is lerágott csont volt.
Ha Az odúról szóló írásomban esetleg nem áradoztam még volna eleget a francia börtönös filmekről, akkor majd most bepótolom az Egy halálraítélt megszökött kapcsán. Igaz, hogy már a címben lelövik a poént, de a film Andre Devigny memoárjából készült és ugyebár ha nem sikerült volna megszöknie, akkor a történetét sem írhatta volna meg. Ez az alkotás a rendező, Robert Bresson "börtön" trilógiájának középső része, amit az Egy falusi plébános naplója előzött meg és a Zsebtolvaj követett.
Avagy Brute Force, mivel legjobb tudomásom szerint hazánkban sajnos még nem mutatták be, pedig elmúlt már 65 éves is... Burt Lancester élete második filmjében börtönbe vonul, ahol aztán fellázad/fellázít a köcsög fegyőrparancsnok ellen. Nem, 1947-ben ez a történet még nem számított éppenséggel elcsépeltnek, de sajnos azóta sok hasonló produkció született, így ma már csak húzzuk a szánkat rajta. De a Nyers erőszakban a mai szem számára az a jó, hogy ezt a sokszor látott történetet noiros elemekkel tarkítva mutatják be.
Clint Eastwood egy mocskosul jó rendező. Főleg így öregkorára vált azzá, a 2000-es években több elképesztően színvonalas filmmel kápráztatta el a nagyérdeműt. Ez a sor a Titokzatos folyó című nyomozós thrillerrel kezdődött, ami végre meghozta Tim Robbins számára a rég megérdemelt Oscar-díjat is. Nem is tudom, hogy ezidáig miért halogattam a megnézését, mert egy félelmetesen jó filmélménytől fosztottam meg magam. De most végre pótoltam, úgyhogy áradozhatok róla egy sort ezen a blogon.
A San Francisco melletti kis szigeten először csak egy világítótorony kapott helyet, később egy katonai erődöt emeltek, amiből katonai-, majd még később szövetségi börtön lett. Legendásságához több dolog is hozzájárult, például az, hogy sok híres bentlakóval büszkélkedhetett. Az egyik legismertebb gengszter, Al Capone is jó pár évet lehúzott itt, de a madárember, Robert Stroud is itt töltötte életfogytiglani magánzárkás büntetésének egy jó részét. Másrészt az a hír járta, hogy a szigetről lehetetlen megszökni.
Maximus után Max is el szeretne jutni az elíziumi mezőkre. Mindketten elhagynák a Földet (a hadvezérből lett gladiátor meghalna, mai filmünk főszereplője pedig űrhajóba szállna), pedig ha tudnák, hogy rossz helyen keresik... Mert én már voltam ott. Párizsban van. Nem nagy cucc, tele van boltokkal, meg minden. Szép, szó se róla, no de ekkora áldozatot hozni nem éri meg érte... Neill Blomkamp, a rövid idő alatt leghíresebb dél-afrikai rendezővé avanzsáló fenegyerek azonban mégis egy ilyen sztoriból készített filmet. Az eredmény?
Bár nyilvánvaló, hogy az Ígéret földje egy jó kis környezetvédelmis propaganda film, a végső csavar miatt nekem kicsit jobban tetszett az átlagnál. Persze ettől még ez mindig egy rém gyenge és unalmas próbálkozás a Gus Van Sant-Matt Damon duótól, de végül is nem bántam meg, hogy megnéztem. Ugyanis nagyon fontos és egyszerű üzenete van a tömegmanipulációról és mint ilyent, kicsinyke hazánkban jobb, ha minél többen látnak, mert talán egyszer megértik majd idehaza is, hogy nem minden az, aminek látszik.
2009-ben az Origo filmklubjában az év legjobb filmjének választották és ha én azért ennyire nem is mennék el, azzal egyetérthetek, hogy nagyon erős francia alkotással van dolgunk. Az utóbbi idők egyik legjobbjával, számomra ugyanis csak az Életrevalóknak sikerült elvennie tőle ezt a tisztet 2011-ben. Megjelenése évében a franciák A prófétával indultak a legjobb külföldi film Oscarjáért, de végül alulmaradtak ezen az egyébként botrányosan lagymatag gálán Argentínával (A szemekbe zárt titkokkal) szemben.
Bár nem sokat tudok a 70-es években zajló angol-észak ír összetűzésekről, abban biztos vagyok, hogy sz*r lehetett akkoriban az utóbbi nemzet tagjának lenni (a sok-sok bombarobbantás miatt mondjuk a briteknek sem lehetett könnyű). Mai filmünknek is ez a témája: IRA merénylet, angol túlkapások, ártatlan írek. Az Apám nevében nem mellesleg megtörtént események alapján készült Gerry Conlon önéletrajzi ihletésű könyvéből, ami a "Proved Innocent" címet viseli.
A nagy szökés az egyik legjobb heist movie, amit valaha láttam. Igen, ez egy tipikus heist (azaz rablós) film: a cél itt a szabadság megszerzése (és nem az ezekre a filmekre jellemző pénz/egyéb érték), amihez mindenki hozzáadja a maga részét, azt, amiben igazán jó. Mindezt ráadásul háborús és egyben börtönkörnyezetben teszi, szóval mindenféle ilyesmivel foglalkozó listán bérelt helye van. A közel három órás játékidő pedig úgy száll el, hogy észre sem vesszük.
