Mondok egy csúnya hasonlatot, és már most előre bocsánatot kérek mindenkitől, aki részt vett ennek a filmnek az elkészítésében, mert ennyire azért nem vészes a helyzet, de: A hadak útján engem egy kicsit a Fehér istenre emlékeztetett. Na nem a napnál is világosabb metaforák miatt, és még csak nem is amiatt, hogy a "főhős" paci úgy viselkedik, mint egy hűséges kutya...
Nem, a hasonlóság ott van, hogy ennek a filmnek a készítői is megelégedtek annyival, hogy ők most technikailag valami nagyon bonyolultat, nehezen kivitelezhetőt tesznek le az asztalra. Az már elég volt nekik, hogy verhetik a mellüket arra, hogy össz-vissz néhány másodpercnyi jelenetnél kellett a ló helyett CGI-t alkalmazni. Mintha tényleg attól lenne egy film jó, vagy rossz, hogy milyen nehéz volt azt leforgatni, és mennyi munkát öltek bele a forgatás alatt...
Ha csak feleannyi munkát beleöltek volna például abba a nyamvadt forgatókönyvbe, akkor még talán jó is lehetett volna... De kezdjük a pozitív dolgokkal, hiszen azért szerencsére akad azokból is bőven: ez a film nagyon szép. Mind képileg, mind pedig történetileg - úgy nagy általánosságban, és nem részleteiben értve. Csodásan sikerült lefényképezni a tájakat (ez alól egyedül a végén félrefényelt naplementés jelenet az egyedüli kivétel), és kevés film van, ami ennél érzékenyebben mesél a hűségről (de hogy mondjak egy példát: Hacsi).
Az már nem biztos, hogy olyan jó dolog, de személy szerint nekem igazából tetszett, hogy nincs igazi főszereplő (hacsak nem a lovat nem tekintjük annak). Több helyszínt megjárva kóstolunk bele az I. világháború minden borzalmába, de persze csak olyan "spielbergien" bemutatva azokat. Tehát a gyomorforgató, naturalista ábrázolásmódtól nem kell tartani (noha tudom, volt arra is példa a rendező munkássága során, de ő nem erről vált híressé), mint ahogy a sok vértől sem. Ez a világháború PG-13-ban nyomja.
A történet szerint egy iszákos angol egy telivért vesz a piacon szántásra (!), mert annyira megtetszik neki a ló, hogy minden vagyonát hajlandó rááldozni, aminek a felesége kevésbé, a fia azonban nagyon örül. A srác és a ló közt egyfajta kapocs alakul ki (és most nem térnék arra ki, hogy Spielberg ezt mennyire félreérthető jelenetekkel ábrázolta, hanem inkább a fantáziátokra bízom), és amikor kitör az első világháború, és a gazdája eladja a lovat a seregnek, a fiú megesküszik, hogy visszaszerzi. Meg a ló is megesküszik, hogy visszatér. Mint valami romantikus filmben.
Jó, nyilván most túloztam, nem volt semmiféle eskü a ló részéről, de kifejezetten félelmetesnek tartom, hogy ha kicseréljük a lovat egy hadba induló katonára, a srácot pedig egy helyes menyecskére, egy az egyben megkapjuk a klasszikus háborús romantikus filmek receptjét. És még egyszer hangsúlyozom: ez a film egy lóról szól! Egy lóról, ami ezután végigjára az összes fontosabb frontot, és harcol úgy az angolok, mint a németek oldalán is. A kis hamis... (persze a németek oldala sokkal trébb volt. Ott megdöglöttek a lovak.)
És mint már említettem, az még nem is olyan vészes, hogy a film hosszabb-rövidebb epizódokból épül fel, mert ki-ki hogyan szereti az ilyesmit, de az véleményem szerint már elég gáz, hogy minden egyes ember, aki csak ránéz a főhős lóra, rögtön belészerelmesedik. Hogy "Oh, ez milyen faja paripa", és ehhez hasonlók. És Spielbergnek beletörik a bicskája, vagy egy idő után már csak simán lesz*rja, hogy ezt ne csak kimondassa a szereplőkkel, hanem valamilyen formában vizuálisan is érzékeltesse.
Kifejezetten ostoba párbeszédekkel, egy felemás sztorival, viszont nagyon szép képekkel operáló, spielbergien túlzó, szentimentálisba hajló háborús film lett A hadak útjánból. Kár, mert szerintem ennél sokkal jobb is lehetett volna. Egyébként pedig érdekes, hogy tökéletes ellentétje az egy évvel később készült Lincolnnak: az vizuálisan unalmas, jók a párbeszédek, viszont cseppet sem meseszerű, hanem inkább egy száraz történelemlecke. A két véglet közül nekem sajnos egyik sem tetszett...
