Richard Gere karrierje elején nem a színészi kvalitásai, inkább a külseje miatt szerepelhetett filmekben. Persze ma már az emlékek megszépültek, ahogy az történt Harrison Fordnál, vagy akár Patrick Swayzenél is. Ennek pedig a legfőbb oka, hogy idő közben nem voltak restek és megtanulták a szakmát is, így mikor kicsúsztak a szívtipró szerepkörből, továbbra is kaptak ajánlatokat a stúdióktól. Mostanra Gere is elért oda, hogy teljesítményével harcban volt az Oscar-jelölésért.
Idén először esett meg velem, hogy kis híján "kimasteroltam" az idei Oscarra jelölt filmeket: a rövid-, dokumentum- és 4 külföldi film kivételével valamennyi versenyzőhöz volt szerencsém. Ezt is elsősorban a blogolásnak köszönhetem, hiszen folyamatosan arra törekszem, hogy tágítsam a látóteremet (no, azért vannak határok). Korábban is mindig elővettem a főbb kategóriákban induló versenyzőket, de mindig maradt 1-2 mű, ami kimaradt, majd elfelejtődött. Ilyen mai filmünk is, az A hallgatás törvénye.
3 évet kellet csupán várni, hogy ez a relatíve sikeres és vicces, külföldön szinte már-már kultvígjátéknak számító darab eljusson hozzánk DVD-n. Fogalmam sincs, mi lehet ennek az oka, hiszen a magyar közönség szerintem szereti a vicces filmeket és hát itt ezzel nincs is probléma. Sajnos bár a szinkron szerintem korrekt fordítás alapján készült, az eredeti címet valamiért nem kívánták szó szerint lefordítani: a "Jakuzzi időgép" úgy látszik nem volt eléggé figyelemfelkeltő, bezzeg a Vissza a jelenbe... Na, hagyjuk...
Utólag kellett rádöbbennem, amikor már túl késő volt, hogy a Zakkant Halloween nem amolyan idétlen, gyenge Amerikai pite másolat, hanem egy kő kemény Nickelodeon mozi és mint ilyennek, nem én vagyok a célközönsége, hanem a tizenéves tinilányok. De megnéztem, mégpedig azért, mert rájöttem, hogy ez egy rossz film, márpedig sokkal könnyebben lehet rossz filmekről írni, mint jókról. Igen, bevallom, volt ebben önös érdek rendesen, de ugyanakkor mártírnak is érzem magam, mert ezzel a cselekedetemmel megmenthetek pár embert attól, hogy megnézze ezt az... izét...
Ha van miért imádni az internetet, hát ezért lehet. Szerencsére Christopher Nolannek hatalmas a rajongótábora, így bőven el vagyunk látva az általuk készített filmposzterekből. Annyi tehetséges ember szaladgál az utcán, jöjjön hát egy csokorral az ő munkáikból:
Pótolni, pótolni, pótolni! Mintha csak Lenin hasonló csengésű szavai visszhangoznának a fejemben. A Golfőrültek is egy kultikus vígjáték a 80-as évekből, amihez még nem volt szerencsém gyerekfejjel, így most felnőttként kellett bepótolnom. Amiért nagy kár, hiszen csak úgy, mint az Evil Dead filmeket, ezt is nyilván abban a korban, videókazettán volt az igazi rongyosra nézni, nem így, a hangulattól teljesen megfosztva a gép előtt ülve...
Todd Phillips neve az igényes(ebb) vígjátékok kedvelői közt már 2009. előtt is ismert volt, személyes kedvencem tőle a mai napig a Sulihuligánok (Old School). Igazán nagyot azonban a Másnaposokkal robbantott: a szabadszájú (R besorolású) film egycsapásra megdöntötte azt a mítoszt, hogy 18-as karikás vígjátékkal lehetetlen nagyot kaszálni a mozikban (korábban a Keresd a nőt! volt a rekorder). Azóta már a Tednek is sikerült, de ide vehetjük az Életrevalókat, vagy akár a Szex és New York filmet is (igaz ez 2008-as, de annyira nem is vígjáték és már korábbról volt rajongótábora). A Másnaposok sikerét csak a folytatása és a plüssmackó kalandja szárnyalta túl eddig.
Az első rész döbbenetes sikere után nyilvánvalóvá vált, hogy az egy franchise-ot indított útjára, jól csengő címe beleivódott még a moziba nem túl gyakran járó emberek agyába is. Azaz: PÉNZ! Todd Phillips korábban még nem csinált folytatást soha, mindig eredeti (?) ötlettel rukkolt elő, hiába rebesgették az Old School folytatását többek között, végül sajnos nem lett belőle semmi. Ennek elsősorban anyagi okai lehetnek, mert bár a 24 millióból csináltak 87 milliót világszerte, mostanra csak az akkori szereplők összeverbuválását már tutira nem úsznák meg ennyiből...
A Másnaposok első részének sikerén valószínűleg maguk az alkotók is meglepődtek pár évvel korábban, hiszen egy R besorolású vígjátéktól senki sem várt ekkora kaszálást mind a mozipénztáraknál, mind a kritikai fronton. Ennek megfelelően nem is kerülhette el a folytatást, ahol a bevált receptet alkalmazva egy másik országba helyezték az első film történetét. Ez az USÁban már mérsékeltebb pénzügyi siker lett, de világviszonylatban még túl is tett az elődjén. De nem úgy a kritikai fronton...
A Stanley Kubrick életműből legnagyobb büszkeségemre szinte minden filmet láttam, ez a Gyilkossággal együtt immáron 9 munkát takar. A korai korszakától eltekintve a Lolita és a Barry Lyndon várat még magára, most pedig végre megnéztem azt a filmet, amivel bekerült az élvonalba, ami megadta számára a lehetőséget, hogy együtt dolgozzon Kirk Douglasszel, akivel ezt követően két mozit is forgatott. Igaz, ezek még inkább stúdiófilmek voltak, de ezt követően már egyre nagyobb volt a művészi szabadsága - legnagyobb örömünkre.
