Lisztes megmondja a tutit

Börtönös filmek TOP50 - 10 még jobb börtönös film (21-30)

2013. október 30. 15:00 - lisztes

A Szupercella hazai megjelenése ihlette 50-es lista közepéhez érkeztünk. Most először valóban 10 film szerepel a felsorolásban, ami még mindig szubjektív, tehát még mindig a saját véleményemet tükrözi. Az első két cikk bevezetőjét mindenképpen ajánlom elolvasásra, hogy minden háttér információval tisztában legyetek (pl.: azzal, hogy szerintem mi számít börtönös filmnek és mi nem). És természetesen nem győzöm hangsúlyozni, hogy a listán szereplő filmek mindegyikéről született már írásom itt a blogon, szóval a címek melletti "Kritika" szóra kattintva el lehet olvasni a bővebb véleményemet is.

Prison-Bars.jpg

A témában megjelent cikkeim:

41-50: 10 jó börtönös film

31-40: 10 jobb börtönös film

21-30: 10 még jobb börtönös film

11-20: 10 még annál is jobb börtönös film

01-10: A 10 legjobb börtönös film

+ A bónusz: 10 film, ami kimaradt

Ma felvezetésként foglalkozzunk egy kicsit a más helyeken megjelenő börtönös sztorikkal. Elsősorban sorozatokra gondol ilyenkor az ember, hiszen például nagy népszerűségnek örvendett pár évvel ezelőtt a Szökés, amiben egy csávó magára tetováltatja a börtön tervrajzát, mielőtt beviteti magát, hogy a bátyjával közösen megszökhessen. A népszerű The Walking Dead harmadik évadjában is fontos szerep jut a sittnek, de most fut például az Alcatraz is, ráadásul - ha már Szupercella - Sam Neillel az egyik főszerepben. A női börtönös sztorik kedvelői pedig az egyelőre magyar cím nélkül Orange is the New Black nevű sorozatban gyönyörködhetnek.

És ha már női börtön: a listában sajnos meglehetősen alul van reprezentálva, mindössze két (ha a tyúkok is nőnek számítanak, akkor három) alkotás játszódik női fegyházban az ötvenből, de az exploitation filmek kedvelőinek tudom ajánlani ezt a wikipédia bejegyzést a témában: "Women in Prison" films. Itt kedvetekre szotyolázhattok a 70-es évek műremekei közt, amik csak úgy tobzódtak az erőszakban, meztelenségben, szexjelenetekben és még egy rakás fincsi dologban. Illetve bár nem volt hozzá szerencsém, a fiatal Nicole Kidmannel a főszerepben készült egy mini TV-sorozat Bangkok Hilton címmel, az is megérhet egy próbát.

Persze nem minden a film, ott vannak még a novellák és a regények is. Restellem, de a témában saját tapasztalatból nem tudok könyveket ajánlani, így hát nem is próbálkozok összeollózni innen-onnan pár címet, elég ha magára a TOP50-es listára pillantunk: hány olyan van, ami regény adaptációjaként készült? A címek hosszúsága miatt csak a sorszámokat sorolnám fel az eddig megjelentekből: 49., 47., 43., 41., 33., 32., valamint 29. No és persze még jó néhány hátra is van...

escapist.jpg

30. Menekülők / The Escapist (2008) - Kritika

Téma: Szökés; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: dráma, thriller, krimi

A Majmok bolygója: Lázadás rendezőjének bemutatkozó filmje Írországból, egy főszereplőnek megtett Brian Coxszal és egy csavarosan kivitelezett szökéssel. A casting talán nem a legjobb, de a színészek kitettek magukért. A kis költségvetés érződik azért rajta, de a nem szokványos szerkezet (a szökés és annak megtervezése párhuzamosan van bemutatva) és a film végi csavar miatt mindenképp javallott a megnézésre.

29. Bilincs / Brubaker (1980) - Kritika

Téma: Rabok vs őrök; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: dráma

A fiatal Robert Redford főszereplésével készült Bilincs igazi kuriózum a listán, hiszen magának a börtönnek a működését mutatja be az igazgató szemén keresztül. Itt nem kimondottan a rabokon van a hangsúly, sokkal inkább a körülményeken. A sötét múlt, az embertelen bánásmód, a sikkasztások és visszaélések, valamint a politikai csatározások jelentik a film meghatározó elemeit. Nicholas Cage statisztaként szerepel valahol, de itt van még nekünk első mozis szerepében Morgan Freeman is...

28. Menekülés New Yorkból / Escape from New York (1981) - Kritika

Téma: Rabok vs rabok, szökés; A börtön típusa: futurisztikus; Műfaj: sci-fi, akció

John Carpenter régen tudta, mitől döglik a légy. Bár azt pont nem ő rendezte, Kurt Russellel az Elvis című TVfilm után ismét összeálltak, hogy filmtörténelmet írjanak. Snake Plissken egyike a leghíresebb antihősöknek: igazi tökös legény, pont olyan, akire a new york-i rendőrfőnöknek szüksége van, hogy kihozza az egykori városból börtönné avanzsálódott helyről a gépével lezuhant elnököt. A jövő, ahogyan azt akkoriban elképzelték: punkok. Punkok mindenütt! Igaz a börtön csak helyszín, de a helyiek - ha nem is tipikus börtönlakó kinézetűek - mind-mind elítélt bűnözők...

ripley-alien-3.jpg

27. A végső megoldás: Halál SE / Alien 3 - Assembly Cut (1992/2003) - Kritika

Téma: Rabok vs Idegen; A börtön típusa: futurisztikus; Műfaj: sci-fi, akció, thriller

Nem csak az Air Force One zuhant le rossz helyen, hanem Ripley és az LV-426-ról elmenekültek mentőkabinja is, bár ők nem voltak olyan szerencsések... Az egykoron XYY kromoszómások fegyintézeteként működő öntődében már kevesebb, mint harmincan őrzik a lángot, így hát egy xenomorph érkezése hamar véget vethet a jó kis partynak. A legnagyobb probléma viszont az, hogy fegyver sincs a telepen, szóval csellel kell felvenni a harcot az idegen ellen. Ráadásul még a csúnya-gonosz mamutvállalat, a Weyland-Yutani is a lényt akarja... A 2003-ban készült SE-t, vagyis speciális változatot ajánlom (Assembly Cut), mert egyrészt a lista kedvéért ezt néztem újra és írtam róla, másrészt szerintem jobb, mint Fincher változata.

26. Con Air - A fegyencjárat / Con Air (1997) - Kritika

Téma: Rabok vs rabok, szökés; A börtön típusa: rabszállító; Műfaj: akció, thriller, krimi

Megérkezés a Jailbirdhöz, ragyogó napsütés. A hajam tökéletes. Carson City, homokvihar. A frizurám még most is tart. Nem éppen zökkenőmentes leszállás a Lerner reptéren, de nem számít, mert a séróm továbbra is ász. Nicholas Cage tesztoszterontól és a 90-es évek összes akciókliséjétől átitatott mókázása egy fegyenceket szállító eltérített repülőtéren. Látványos és izgalmas, ugyanakkor annyira tömény és macho, hogy paródiaként sokkal jobban működik, mint akciófilmként. Kár, hogy utóbbinak szánták. Azért így is unikum, mert ritka ennyi robbanás és lövöldözés egy alapvetően börtönös sztoriban.

25. Csibefutam / Chicken Run (2000) - Kritika

Téma: Szökés; A börtön típusa: csirkefarm (=fogolytábor); Műfaj: animáció, vígjáték

Oh, igen! A személyes kedvencem a listán, mert mind közül szerintem ez a legváratlanabb résztvevője. A Csibefutam a Con Airrel ellentétben tényleg paródia, méghozzá a második világháború hadifogolytáboros filmjeié. Rengeteg utalással, kikacsintással. Nagyszerűen összerakott forgatókönyv, amit kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek. És persze az aprólékosan kidolgozott gyurmafigurák. A Wallace és Gromit filmek készítőnek egyik legnagyobb dobása, ami annyira jól sikerült anno, hogy miatta vezették be a legjobb animációs film kategóriát az Oscaron a rá következő évben. Rocky, a kakas szerepében Mel Gibsont hallhatjuk az eredeti változatban...

bad-boys-19831.jpg

24. Nehézfiúk / Bad Boys (1983) - Kritika

Téma: Rabok vs rabok; A börtön típusa: nevelőintézet; Műfaj: dráma, krimi, thriller

Sean Penn már 30 éve is a pályán volt, igaz akkor még olyan fiatalos volt az arca, hogy simán eljátszhatott egy középsulist, aki egy félresikerült rablási kísérlet után gondatlanságból elkövetett emberölésért a fiatalkorúak nevelőintézetébe kerül. A hely, ami talán még a felnőttek börtönénél is keményebb, mert a süldő kancsimpánzok módjára viselkedő bentlakók sokkal brutálisabbak tudnak lenni a felnőtteknél. Persze a Penn által megformált Mick O'Brient sem kell félteni, maximum a barátnőjét, akin a Mick által elgázolt kissrác bátyja szeretné bosszúját kitölteni...

23. Börtönregény / Get the Gringo (2012) - Kritika

Téma: Rabok vs rabok; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: dráma, akció, krimi

Tavaly még pont ennek a filmnek a megjelenése kapcsán készültek a blogokon a börtönös toplisták, ma pedig már az erős középmezőny szórakoztató versenyzőjeként emlékezünk meg Mel Gibson visszatérésének ezidáig legjobban sikerült darabjáról. A név nélküli főszereplő, akit csak "sofőr"-nek hívunk kiváló érzékkel képes keverni a sz*rt és még az olyan tré helyen is, mint a filmben szereplő, meglehetősen furcsa szabályok szerint működő mexikói börtön, képes gringó létére túlélni. Vicces, lendületes, érdekes. A Börtönregényt érdemes megnézni, ha ki szeretnénk kapcsolódni...

22. Bűnök / Forbrydelser (2004) - Kritika

Téma: Rabok vs rabok; A börtön típusa: klasszikus; Műfaj: dráma, misztikus

A dánok két filmmel is képviseltetik magukat a mezőnyben, itt az első. A Dogma 95 mozgalom 10. évfordulójára készült ízig-vérig dán dogmafilm egy női börtönben játszódik, ahol egy csodatevőnek kikiáltott bentlakó és egy meddő börtönpapnő életét követhetjük nyomon. A stílusából adódóan kicsit ingerszegény, lassabb folyású darab, de mégis végig képes fenntartani a néző érdeklődését, hogy aztán egy jól irányzott öklössel gyomorszájon vágjon mindenkit a kicsit sem szokványos befejezésével...

King-of-Devils-Island.jpg

21. Ördögsziget / Kongen av Bastoy (2010) - Kritika

Téma: Lázadás, szökés; A börtön típusa: nevelőintézet; Műfaj: dráma, thriller

Maradunk Skandináviában: Norvégia, az első világháború idején már működtette a Bastoy nevű nevelőintézetet (a mai napig létező intézmény, de most már klasszikus börtönként funkcionál). Erre a szigetre kerültek a súlyos bűncselekményeket elkövető fiatalok, akik 1915-ben olyan csúnyán fellázadtak, hogy a norvég katonaságot kellett kihívni rájuk. Ezt az igaz történetet vette alapjául a film, hogy egy baromi erős atmoszférát teremtve meséljen azokról a kegyetlenségekről, amiket át kellett élnie a fiataloknak, akik oda kerültek...

-------------------------------------------------------------------------------------

Ez lenne hát a harmadik 10-es, szerintem innentől kezd igazán izgalmas lenni a felsorolás. Bármilyen észrevételt szívesen fogadok kommentben. Hogy biztosan ne maradj le a további cikkekről sem, dobj egy lájkot a facebookos oldalamra! Biztos, ami biztos :) Köszönöm.

Lisztes

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr965597257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.31. 08:56:23

a csibefutam is rajta a listán?? :) mondjuk nem hülyeség.
süti beállítások módosítása