Maradandó élménnyel szerettem volna zárni a 2014-es évet, de sajnos nem jött össze. A Cometet még tavaly Szilveszter napján néztem meg, és bár sokat nem hallottam róla korábban, mégis sokat vártam tőle. Egy elsőfilmes rendezőhöz lehet, hogy nem ilyen magasra állított léccel kell nekiülni, mert könnyen koppanás lehet a vége. Mindenesetre nem mondom azt, hogy nézhetetlen, sem azt, hogy rossz film volna a Comet, egyszerűen csak... egyáltalán nem kiemelkedő.

A Liam Neeson-reneszánsz még javában tart, hiszen alig, hogy kasszasiker lett az Elrabolva 3.-ból, máris elkezdtek susmogni a folytatásról, no meg jön az Ismeretlen férfi és a Non-Stop után a Run all night is Jaume Collet-Serra rendezővel közösen, szóval hiába a 60 év feletti életkor, még mindig lehet számítani az öregre, ha egy kis akciózásról van szó. Sőt, továbbmegyek: ha Liam főszerepre szerződik, akkor egy gyors vágásokkal, sok-sok verekedéssel tarkított akcióbombára számít az átlagnéző.

Ha van idejétmúlt zsáner a filmen belül, akkor az a musical. A tipikusan a színház színpadára való, és legtöbbször onnan átvett műfaj annyira kétségbeesettnek tűnik a vásznon, hogy a mai napig nem értem, miért is csinálnak még ilyeneket. A Vadregényt mégsem övezi érdektelenség, maximum csak idehaza: az USÁban már duplaannyit hozott,  mint amennyibe került, míg itthon a nem túl nagy hírnév, és a kizárólag feliratos vetítések megtették a hatásukat, és teljes érdektelenségbe fullasztották a filmet.

Jean-Marc Vallée neve tavaly vált széles körben ismertté, amikor a meglehetősen kemény Oscar-mezőnyben 6 jelölésből 3-at sikeresen díjra váltott a Mielőtt meghaltam című filmje. A kanadai származású rendező eddig nem igazán volt Oscar-kompatibilis, mostanra viszont már egyre inkább úgy tűnik, hogy ő váltja David O. Russellt, a "színészek kedvenc rendezője" címben, miután idén is szinte a semmiből sikerült megdupláznia a Vadon jelöléseinek számát a biztosnak tűnő főszereplői jelölés mellé megszerzett mellékszereplőivel.

Matthew Vaughnt korunk egyik legzseniálisabb rendezőjének tartom. De tényleg, ez a csávó pontosan tudja, hogy mitől döglik a légy: Guy Ritchie-vel karöltve készítették el anno az angol underground legjobb gengsztervígjátékait, és amióta megvetette a lábát Hollywoodban, jobbnál jobb filmeket készít. A stílusa persze nem mindenkinek jön be, hiszen kellően szabadszájú, mocskos, és véres, de azt nem vitathatja el tőle senki sem, hogy elképesztően szórakoztató, mindamellett igényesen átgondolt filmeket tesz le az asztalra. Csillagpor, Ha/ver és X-Men: Az elsők az eddigi "hollywoodi" hármas, ami most egy újabb instant klasszikussal gyarapodott.

Eredetileg már a tavalyi díjszezonban be szerették volna mutatni, végül a premiert elhalasztották, és májusban, Cannes-ban debütált a Foxcatcher, ahol Bennett Miller elvihette a legjobb rendezőnek járó díjat. Oscarra gyúrt produkcióról van szó, ehhez nem férhet semmi kétség: igaz történet, tragikus végkimenetellel, a karakterek eljátszásához a színészeknek nagy átalakulásokon kellett átmennie... Szóval minden adva van ahhoz, hogy besöpörjön egy csomó díjat.

Anno Liam Neeson azt nyilatkozta az első Elrabolva-film után, hogy teljesen váratlanul érte a siker, ő arra számított, hogy a kis párizsi kiruccanásából legyártott tömeg-akciófilmnek kinéző mozi gyorsan a süllyesztőben, egészen pontosan a DVD-tékák polcain végzi. És bár nem kárhoztatom érte, mert első blikkre én se látnék bele többet ebbe a sztoriba, az, ott, akkor működött, méghozzá nagyon is. Az óriási sikert pedig értelemszerűen folytatások követték, és mivel még most is rendesen hoz a konyhára, rögtön elkezdtek susmusolni a negyedik részről...

Az egyik legősibb hadicselről tán mindenki hallott már: többet ésszel, mint erővel, mondá Odüsszeusz, és egy falóban elbújva, és azt búcsúajándéknak álcázva haverjaival bejutottak Trója városába, megnyitva annak kapuit a közelben sunyuló görög erőknek. Mármint a híres ókori eposz szerint, melyet Homérosz firkantott le még anno, és amiről a mai napig nem sikerült bebizonyítani, hogy vajh' valóban megtörtént eseményeket dolgoz-e fel fantasy stílusban, óder nejn.

Egy régi hiányosságomat pótoltam, és megvallom őszintén, nem vagyok 100%-ban elégedett. Ennek pedig egyetlen oka van: nekem jobban tetszett A múlt, a rendező legutóbbi filmje, amihez 2013-ban, még a Miskolci Cinefesten volt szerencsém. És most is szó sincs arról, hogy a Nader és Simon rossz volna, csupán én nem érzem azt a húdenagy különbséget, amitől ez egy Oscar-díjas, imdb top250-es film, míg A múltnak még a legjobb 9 idegennyelvű film közé sem sikerült bejutnia (míg A nagy füzetnek meg de).