A blog podcastjében már korábban terítékre került ez a film, amit IDE kattintva érhettek el.

David Fincher a 80-as évek közepén kezdte a filmezést, és jómunkásemberhez méltóan mászta meg a ranglétrát: egy apróbb doku, majd pár videoklipp után került egy stúdiófilm rendezői székébe. A tapasztalatlan direktort nem művészként, hanem eszközként szerették volna használni a stúdió fejesei A végső megoldás: Halál forgatásán, de a nézeteltérések hamar kiütköztek, ezért is lett olyan az a film. Fincher nem is vallja magáénak az Alien saga egyik leggyengébb darabjaként számon tartott harmadik részt, úgyhogy nyugodtan tekinthetünk úgy a Hetedikre, mint az első Fincher-filmre.

Ahogy a járdán is, úgy a ránk zúduló filmes termés között lavírozva is igyekszem kikerülni a kutyasz*rt. Mert hát ki az a hülye, aki belelép, ha már 5 méterrel korábban észrevette? Na ugye. Néha azonban mégis bele kell lépni, hogy értékelni tudjam azokat a helyzeteket, amikor minden klappol. Amikor nem ragad a talpadra semmi, amikor nem húzod magad után a szagcsíkot... Vagy könnyebben megbocsásd a világnak azt, amikor csak egy apró kavicsba rúgsz bele, és egy kicsit koszos lesz a cipőd orra.

Na, szóval az van, hogy azok a kibaszott angolok csináltak egy kibaszott filmet a kibaszott börtönéletről. És az volt a kibaszott szándékuk vele, hogy megdöntsék A Wall Street kibaszott farkasa rekordját a "fuck/fucking" szavak kibaszott mormolásával. És baszódjak meg, ebben a kibaszott másfél órában lehet, hogy sikerült leverniük Martin Scorsese kibaszottul 3 órás filmjét. No nem mintha ez olyan kibaszott nagy dicsőség lenne, de azért ez már kibaszottul valami, nem?

A Hős6os logikus továbbgondolása a Disney (film)világuralmi terveinek: mivel úgyis a kezükben a Marvel nagy része, és már így is túlteng a piac a szuperhősfilmektől, nosza, vonzzuk be a legkisebbeket is a moziba, hogy a Hős6oshoz hasonló meséken felnőve tizenegy-két évesen már alig várják, a Bosszúállók kilencésfeledik, három részre, és egy tv-sorozatra lebontott részét popcornnal és kólával kezükben! Mert a szuperhősfilmeknél manapság nincs menőbb az univerzumban.

Utoljára? Utoljára. Vagy nem. Mindenesetre, ha Tolkien fián múlik, biztosan nem kerül Peter Jackson és kompániája kezébe apja többi szerzeményének a joga, és milyen igaza is van a már 90 esztendős Christophernek... Ő kellő kritikával szemléli az álomgyár egyre csak növő szörnyszülöttét, ami először csak szimplán unalmas, és következetlen, másodszorra egy kicsit izgalmasabb, de undorító módon befejezett, harmadszorra pedig egész egyszerűen egy gusztustalan CGI orgia képében került a nagy közönség szemei elé. Hobbit fanoknak nem ajánlanám ezt a cikket...

Nem ma volt, amikor Clint Eastwood befutott a filmvilágban, de az öreg többször is bebizonyította már, hogy képes a megújulásra. Rendezőként "beért" már a 90-es évek elején (korábban sem rendezett sz*rul, csak ugye az Oscart a Nincs bocsánatért kapta), de még a 2000-es években is sikeresen rá tudott kontrázni saját magára, ami egy 70-es éveiben lévő embertől különösen nagy szó. És bár az utóbbi években párszor "sikeresen" melléfogott, nagyon bíztam az Amerikai mesterlövészben...

Ha az ember igazán szeretne megcsinálni valamit, megtalálja a módját. Ez lehet a hitvallása Damien Chazelle-nek is, aki miután nem talált támogatókat filmtervéhez, fogta, kiragadott belőle egy részt, csinált egy rövidfilmet, betolta a Sundance filmfesztiválra, nyert vele, aztán máris nem volt gondja a szponzorokkal az egész estés verzióval. Persze ehhez nyilván az is kellett, hogy nem csak nagyon akarta, de nagyon tudta is, hogy mit csinál... és én meg is mondom nektek, hogy mit csinált: egy k*rva jó filmet.

A horror zsánerébe érkezik talán a legtöbb kiszámítható, és emiatt nagyon unalmas, olcsó jump scare effektekkel, vagy gagyi művérrel és belsőségekkel ijesztgetni próbáló független filmecske. A választék akkora, hogy azt még a műfaj fanatikus rajongói sem tudják normálisan követni, pláne nem az egyszeri nézők, akik csak egy jó filmre vágynak. Ha random választanának a felhozatalból, kb. kevesebb esélyük lenne egy jó filmélményre, mint megnyerni az ötös lottót, úgyhogy társadalmi célú munkaként is értelmezhető az, amit most teszek: ajánlok egy IGAZÁN jó horrorfilmet.

David Michôd rendezőt az Animal Kingdom után kis túlzással körberajongta a filmes világ, úgyhogy a második rendezését már sokan kiemelt figyelemmel kísérve várták. És bár a kritikusok által nem kifejezetten komált Robert Pattinson kapta az egyik főszerepet, az ausztrál származása miatt kb. evidens választásnak tűnő Guy Pearce mellett, a "klasszikus bosszúsztori az ausztrál tájon, posztapokaliptikus környezetben" sok-sok jóra engedett sejtetni. Hiszen elég, ha annyit mondok: Mad Max.

2012. óta nem sikerült behozni hazácskánkba (bár most frissen kapott egy magyar címet, szóval van remény) ezt a megtörtént eseményeket feldolgozó, remek kis háborús (vagyis inkább háború ellenes) filmet. Pedig még el is lehetett volna adni Rupert Grint (Harry Potter-sorozat) nevével/arcával, no meg egyébként is: egy baromi jó sztoriról van szó. Persze nem ez az egyetlen anti-háborús film, ami hasonlóval próbálkozik, de a legtöbbel ellentétben A becsület keresztje igaz történet, ami szerintem egy fokkal mindig izgalmasabb a fikciónál. Pláne ha tényleg olyan, mintha valakinek a fejéből pattant volna ki ez az egész.