Sokszor támadják a magyar címfordításokat, hogy... szarok, és most én is be kell álljak a sorba, ugyanis az, hogy "Szerelemre hangszerelve" köszönőviszonyban sincs azzal, amiről ez a film szólna. Persze, zenés, romantikus film, szóval ha ennyi információval megelégszünk, akkor még passzolna is hozzá, csakhogy az angol cím (Begin Again) árulkodó: itt bizony nem másfél óra tábortűz melletti gitározással tarkított szexuálisan túlfűtött nyáladzásról van szó, hanem az újrakezdésről.

A sötét lovag elképesztő sikere után nem is volt kérdéses, hogy folytatódik a széria, igaz Nolan közben még megvalósította egyik régóta dédelgetett álmát, az Eredetet. De ezt követően ismét a bőregéré lett a főszerep az életében. Rendezőn nyomás még sosem volt ilyen nagy: eredetileg Nolan szerette volna visszahozni a Jokert a harmadik részre, de Heath Ledger tragikus halála miatt sajnos ez az opció ugrott - egy másik színészt nem szeretett volna beugróként alkalmazni az elhunyt iránti tiszteletből.

Ha megkérdezik az emberektől, hogy mi a kedvenc filmjük, vagy nagyon gyorsan rávágják az egyébként 1-2 évente változó lieblinget, vagy hosszas gondolkodás után arra jutnak, hogy fogalmuk sincs, ugyanis ez egy baromi nehéz kérdés. Nálam az utóbbi, de ha pisztolyt nyomnának a fejemhez, le tudnám szűkíteni a listát két filmre: az egyik a Jurassic Park, a másik pedig jelen cikk témája, A sötét lovag. Bár én jobban szeretem ezt a "kedvenc" dolgot hanyagolni, és inkább felsorolni pár olyan filmet, amik nagy hatással voltak az életemre.

Miután Tim Burton szakítva az addigi filmes Batman-ábrázolásmóddal kicsit komolyabbra, darkosabbra vette a figurát, és a népnek is bejött, a Warnernél elkezdtek sorjázni a sötét lovag kalandjainak filmes folytatásai. Egy menetre még Tim Burton is befizetett, de aztán átpasszolta a labdát Joel Schumachernek, aki 2 rész alatt olyan műanyaggagyit varázsolt a bőregér fegyverarzenáljából, hogy azóta is kötelező tananyag a "Hogyan tegyünk tönkre jól menő franchise-okat" és hasonló című kurzusokon.

Ismét eltelt egy év a blog életében. Egy meglehetősen mozgalmas év szerencsére, bár sajnos néha komoly áldozatokat kellett hoznom, ami sohasem túl jó dolog. De még itt vagyok, és ha már nem is olyan rendszerességgel, mint korábban, még mindig ontom magamból a cikkeket. Úgyhogy a tavalyi évhez hasonlóan jöjjön most is egy vissza-, és előretekintő a bloggal, és velem kapcsolatban:

A lista első felét EZEN A LINKEN érheted el.

Az, hogy miért pont ezek a filmek szerepelnek ezen a listán (én is érzem), magyarázatra szorul. A blog olvasói észrevehették már, hogy én nem pontozom a filmeket, és ennek (mint ahogyan azt már többször kifejtettem), az az oka, hogy nem tartom szerencsésnek egy számot hozzájuk rendelve, beskatulyázni a filmeket. Ki nem szarja le, hogy szerinted egy film 8-as, vagy 8,5-es? Hát én biztosan nem, úgyhogy nem is szeretnék ezen soha az égadta egy világon vitatkozni senkivel. Mert parttalan és felesleges.

Na, fasza! Kezdődik az év végi toplistázgatás!

Minden évben vannak olyan filmek, amikben csalódunk. Hol kellemesen, hol nem... Szóval idén is akadt jó néhány olyan film, amit nagyon vártam, de végül koppantam, meg pár olyan is, ami abszolút nem érdekelt, de áldottam az eget, hogy végül szántam rá időt. Meg persze volt olyan is, ami pontosan azt nyújtotta, amit előzetesen ígért, legyen az valami tök jó, vagy tök kínos dolog. Ebben a listában zsánerek szerint lebontva felsorolok pár zseniális, és pár zseniálisan sz*r filmet, hogy generáljak némi vitát, mert az tök jó...

Volt idő, amikor Robert Downey Jr.-t már leírták. A 90-es évek egykori titánjának színészkarriere alkohol-, és drogproblémái miatt majdhogynem megszűnt létezni, amíg... Amíg nem jött Shane Black és a Durr, durr és csók, amivel szinte azonnal visszakapaszkodott a hollywoodi élvonalba, ahol a helyét a Vasember sikerével be is betonozta. Pedig eredetileg nem is őt szemelték ki a szerepre - hozzáteszem, utólag meglehetősen érdekes választásnak tűnik Johnny Knoxville, de hát ki tudja? Lehet, hogy ő is bevált volna.