A Dreamworks háza táján nem voltak rendben a dolgok az év elején: Az öt legenda produkált egy csúfos bukást a kasszáknál, így okozva komoly anyagi gondokat a második legismertebb animációs stúdiónak. Szóval a Croodék sikerétől nagyon sok minden függött márciusban, de szerencséjükre az ősember-család furcsa kalandjai szép számban vonzották be a moziba az embereket. Saját hazájában és külföldön is dupla olyan jól teljesítettek a kasszáknál, mint Dér Jankóék.
THIS IS SPARTAAA! A 300 című filmet már láttam párszor, de most újra elővettem, aminek nagyon prózai oka van: számításaim szerint a blog fennállása óta 299 produkciót néztem meg és írtam is róla (bár még nem mind jelent meg), így e neves alkalmat így láttam a legjobbnak megünnepelni (a cikk bepötyögése óta már 350 körül járok). Sajnos-nem sajnos a folytatása kicsit késve jelenik meg (eredetileg 2013 nyarára tervezték, ki is jöttek az első poszterek és előzetesek, de aztán visszakoztak), így arra még 2014 tavaszáig várnunk kell.
A második rész érkeztével ideje volt feleleveníteni Kenneth Branagh két évvel korábbi (Bosszúállók előtti) rendezését, amiben az akkor még alig ismert Chris Hemsworth megcsinálta magának a világhírnevet. No nem mintha valami kimagasló alakítást produkált volna, egyszerűen annyit tett, hogy aláírt a filmtörténelem egyik legsikeresebb vállalkozásához, a Marvel-univerzumhoz. Sokszor mondják, hogy a beskatulyázás a színészek rémálma, de biztosra veszem, hogy több, mint 99%-uk első füttyre szignózna most egy főbb karakterhez a Disneynél még bagóért is, mert garantáltan beindul vele a szekér.
Most, hogy elkészült az önálló filmként szerintem abszolút korrektül működő remake, meghozta a kedvemet ahhoz, hogy megnézzem ezt a sokat emlegetett és még többet istenített Brian De Palma rendezte eredetit is. Durva, hogy hamarosan már 40 éves lesz, durva, hogy Sissy Spacek itt még milyen fiatal és durva, hogy mit esznek ezen annyit mások: szerintem épp csak egy fokkal volt jobb a mostani újrázásnál, ráadásul a friss változat néhány aspektusban még simán le is körözi...
A film, aminek megjelenése kapcsán belevágtam a blog eddigi legnagyobb projektjébe: a börtönös mozik TOP50-es listájának elkészítésébe. Az előző bejegyzéssel az utolsó cikken, a 10 legjobb filmen is túl vagyunk, szóval már csak az van hátra, hogy szemügyre vegyük kicsit közelebbről Stallone és Arnie legújabb közös produkcióját, ami sajnos ismételten bukott egy nagyot a kasszáknál. Külön-külön is zakóztak egy ordasat már ebben az évben, most közösen sem sikerült a léc megugrása, szóval ideje kicsit elgondolkodni gyerekkorunk akciósztárjainak további sorsán.
Amire egy ország várt, végre itt van! A nyár óta tartó kutatómunkámból születő utolsó cikk, amiben a 10 - szerintem - legjobb börtönös filmet mutatom be nektek. Mondanom sem kell, ezek egytől egyig szigorúan kötelező darabok, ha a téma iránt akár csak egy kicsit is érdeklődik az ember. Persze tudom, szinte mindegyik filmcím ismerős lehet már a többségnek, de hát a legjobbakat általában mindenki ismeri... A cikk legvégén tartottam egy kis közvélemény kutatást a következő 50-es listával kapcsolatban. Szavazni már nem lehet, de a választási lehetőségeket bent hagytam a rájuk leadott szavazatok számával.
Az Utolsó császárról már készült film Bernardo Bertolucci rendezésében, most készült egy az utolsó előttiről - igaz az ország ezúttal nem Kína, hanem Japán. Oké, ritka sz*r felvezető szöveg az iménti mondatom, mert habár megtörtént eseményeket dolgoz fel, egyáltalán nem tekinthető életrajzi filmnek, pláne nem olyannak, aminek a japán császár áll a középpontjában. A téma ugyanis ezúttal a második világháború végét követő időszak, amikor az amerikaiak elhozzák végre a japánoknak a várva várt demokráciát, miután már Hiroshima és Nagasaki lakosai kaptak egy kis ízelítőt belőle.
Szegény Ryan Reynoldsnak nem elég, hogy akárhányszor a vásznon van az utóbbi időkben főszerepben, annak tuti, hogy csúfos pénzügyi bukás a vége, most már ott tart, hogy elég, ha a hangját kölcsönzi egy animációs karakternek és máris az lesz a mezőnyben az a ló (vagy csiga), amire senki sem merne fogadni. Croodékkal csapatban még sikeresen kalapolták össze a büdzsé többszörösét, de egyedül nem ment: hiába ígér elképesztő száguldást a Turbó marketingkampánya, az az igazság, hogy ez a sztori bizony nem pörög maximális fordulatszámon.
Míg nyilvánvalóan az egész ország a börtönös filmekkel foglalkozó toplistám grandiózus fináléjára vár tűkön ülve, hogy kicsit fokozzam a már így is elképesztő hangulatot, összeszedtem 10 darabot azokból az alkotásokból, amiket bár emiatt a lista miatt néztem meg (vagy újra), végül nem kerültek fel rá. Öt azért, mert nem tartottam elég jónak hozzá, öt pedig azért, mert nem tartottam elég "börtönösnek". Ez utóbbi nyilván nagyon szubjektív dolog, szóval kár is lenne vitatkozni rajta... Sokáig szerepeltek a tervezetben, de idő- és helyhiány miatt végül lemaradtak. A többségüket ennek ellenére is bátran merem ajánlani, ha "börtönös filmet" szeretne nézni az ember.
Valamelyik nap összeállítottam egy 10-es listát azokból a filmekből, amikről nem feltétlenül gondolná az ember, hogy képregény alapján készültek. Ez a felsorolás tartalmazta mai filmünket is, amit elsősorban pont emiatt néztem meg. Tudom, kár volt kihagyni eddig is az életemből, de mentségemre legyen mondva, egyszer nagyon közel voltam hozzá, hogy letudjam, de... a csillagok állása... meg a csí... szóval tudjátok: valami mindig közbejött. Egészen mostanáig.
