A 80-as években, vagy a 90-es évek elején gyereknek lenni egyet jelentett bizonyos rajzfilmek (Dagobert bácsi meséi, Csipet csapat, Denver, az utolsó dinoszaurusz, Tini Nindzsa Teknőcök) bámulásával a televízió előtt. A rajzfilmgyártásba a Hasbro is bekapcsolódott, miután rájöttek, hogy sokkal jobban el lehet adni a játékfiguráikat, ha azok kalandjait a vasárnapi matinén követhetik a gyerekek. Így Amerikában a 80-as években legyártották a Transformers és a G.I. Joe rajzfilmsorozatot is többek közt - ők voltak az akkori idők Pokémonjai.

Ritkán fordulnak igaz elő, de vannak olyan filmek, amik hozzáadnak valamit a filmes történelemhez, legyen az szemléletmód, vagy technikai megoldás. Sorolhatom a példákat, az olyanokat, mint a Metropolis, az Óz a csodák csodája, a Psycho, Terminátor 2, vagy a Mátrix, mindenki egyetértően fog bólogatni. Aztán elhangzik, el kell hangozzon az is, hogy "Avatar" és máris felszisszen jó néhány ember. Persze értem én, hogy divat utálni, akárcsak a Titanicot, mert hát ezernyi dolgot kifogásolhatunk, de ettől teljesen függetlenül az Avatarnak igen is helye van a listán, mert technikailag valami olyat alkotott, amit előtte még soha senki. Utána is csak nagyon kevesen egyelőre.

A 4. részt már kiveséztem korábban, most visszatérek az alapokhoz, aminek apropója nem más, mint hogy nemrég adta az egyik kereskedelmi csatorna, és kapva az alkalmon nosztalgiáztam egy sort. Az egyik legkorábbi moziélményem (falusi gyerekként 60km-re bármilyen betondzsungeltől ritkán adatott meg az ilyesfajta szórakozás) és a mai napig egy számomra nagyon kedves animációs mese, ahol még nem elsősorban a látványra, hanem a történetre és a karakterekre, azok kapcsolatára helyezték a hangsúlyt. Egy animációs film, amivel a Blue Sky befutott és azóta is ontja magából a változó minőségű hasonszőrű produkciókat. Most a Zöld urai (Epic) sikeréért izgulhatunk...

Woody Allent talán nem kell bemutatni senkinek, az öreg még 80-hoz közel is csak úgy ontja magából a filmeket, legutóbb pedig az Éjfélkor Párizsbannal még egy újabb Oscar szobrocskára is futotta a meglepően magas nézőszám mellett, amin kétségkívül sokat dobott a cím romantikus mivolta. De volt idő, amikor még őt sem "mester"-nek hívták a jószívű filmkritikusok, hanem csupán egy volt az akkoriban népszerű stand-up komikusok közül. A tv-ben befutott, íróként egyre komolyabb tényezővé vált, rendezett pár jónak mondott komédiát (igyekszem pótolni a lemaradásaimat a filmográfiájából), de az igazán nagy áttörést az Annie Hall jelentette, ezt bátran kijelenthetjük. '78-ban tarolt az Oscaron, és Woody Allen legjobb férfi főszereplője kivételével minden kategóriában nyerni tudott, ahol indult. És kizárólag rangosban indult...

A kézikamerás filmkészítés bizonyos zsánerekben igen jól tud működni - hasonlóan a 3D-hez a horrort és a pornót tudnám kiemelni -, így ritkán találkozik az ember olyan alkotásokkal, amik túllépik a műfajnak szánt keretet. Az utolsó műszak (a magyar fordítók kihagyták a ziccert a zseniális "A karóra vége" cím kukázásával) egy merész vállalkozás tehát, hiszen lényegében egy akciókrimi, ami nagyon ügyesen használja ezt a kézikamerás megoldást. Egyrészt belekerülünk vele az események sűrűjébe, másfelől pedig nem a "keveset mutatunk, mert úgy misztikusabb" irányvonalat választották, hanem a narratíva segítségére hívták ezt az életszagú megvalósítást: a főszereplő rendőrök mindennapjait vagdosták össze egy izgalmas cselekménybe.

Életrajzi film készül Will Smith életéből. A sztár nemrég jelentette be, hogy Kaliforniába jöttem címmel M. Night Shyamalan rendezésében saját fia fogja eljátszani a főszerepet. A forgatást nagy titok övezi, de annyit megtudtunk, hogy Jaden Smith hónapok óta szteroidokon él, hogy apja 45. születésnapjára elkészülhessen a produkció. A filmben feltűnik az Oscas-díjas Daniel Day Lewis Will Smith édesapjának szerepében (ő napi 12 órát tölt egy harlemi szoláriumban, hogy minél élethűbb legyen az alakítása). Spike Lee tiltakozásának adott hangot az esettel kapcsolatban, szerinte ugyanis DDL nem elég fekete a szerepre. Közben egy másik életrajzi projekt is fut, amiben Will Smith saját magát játssza a jelenben. Az After After Earth címre elkeresztelt projekt egyelőre még rendezőre vár. A történet szerint Will Smith egy életrajzi filmet szeretne készíteni saját magáról, de nehezen talál majd rendezőt, mert egy másik életrajzi film is készül róla épp. Ígéretesen hangzik.

Brad Pitt azon kevesek közé tartozik, akik mostanában szinte bármit megtehetnek Hollywoodban. Sikeres és gazdag és rendszerint akkor választ magának projekteket, hogy ha azok felett ő maga bábáskodhat producerként. Kevés ilyen színészember akad rajta kívül a szakmában, talán hirtelen Will Smith, esetleg Tom Cruise neve ugrik be... Mindenesetre tény, hogy Brad tudatosan építi a karrierjét, melynek egyik állomása az Oscar szobrocska elnyerése lesz majd. Legalábbis, mint a hollywoodi elit 90%-nak, feltételezhetően neki is ez a terve. És hogy miből gondolom ezt? Az utóbbi években szinte kizárólag Oscar-gyanús alapanyagokhoz nyúlt (ha nem, akkor a hírnév fenntartásához szükséges blockbusterekhez). Tavalyra az Ölni kíméletesen volt beiktatva (ami leginkább egy karakterközpontú gengszterdrámának mondható), tavaszra meg jön a blockbusternek szánt Z világháború.