Miközben Kevin Costner cefetül próbálkozik idősödő akcióhőssé válni a 3 nap a haláliggal, addig Liam Neeson kisujjból rázza ki a következő nagy dobását. A Non-stop rendezője az a Jaume Collet-Serra, akivel kedvenc Jedi lovagunk már dolgozott korábban, 2011-ben az Ismeretlen férfi című, szintén eléggé tisztességesre sikeredett filmen. És ez ugyanaz a Jaume Collet-Serra, akivel Neeson most is dolgozik, hogy jövő februárra elkészülhessen a harmadik közös filmjük, a Run All Night. Már a címéből is sejthető, hogy ismét egy akciódús thrillerrel lesz dolgunk.

Kedves Sam Peckinpah, ez most mellé ment. Akkora potenciál volt ebben a filmben, hogy egyszerűen szégyen, hogy milyen keveset hoztál ki belőle. Mintha a szakács a kiváló minőségű alapanyagokból menzás kaját dobna össze: megeszi az ember, végül is még ízlik is valamennyire, de rögvest elmegy az étvágyunk, amikor az egyik kanálban a konyhás néni hónaljszőrét, a következőben meg egy legyet találunk. Sőt, az is biztos, hogy vissza sem jön... Peckinpah pedig mesterszakács hírében állt.

"Ha egy embergyereknek lehet kutyája, akkor miért ne lehetne egy kutyának embergyereke?" - Ezzel bizony nem lehet vitatkozni.

1959-ben kezdte meg öt éves regnálását a televízió képernyőjén a "Rocky and his Friends" című rajzfilmsorozat, ami most megkapta a szám szerint negyedik spin-offját. Az eddig rendre méretes kudarcba fulladó próbálkozások (Boris és Natasa, Derék Dudley és Robert de Niro egyik legnagyobb mellényúlása, a Rocky és Bakacsin kalandjai) után végre egy minőségi szórakozást nyújtó egész estés film következett. Ezúttal a készítők elhagyták az élőszereplős megoldást és a számítógépes animátorokra bízták a munka oroszlánrészét.

Néha érdemes kitekinteni a mozi világán kívülre és körülnézni egy kicsit a TVfilmek között. 2007-ben járunk, amikor még két kevésbé ismert angol színésszel elkészült a Stuart: Visszapörgetett élet... 2014-ben pedig ez a két ismeretlen színész olyan diadalmenetet tudhat a háta mögött, amiről a nagy többség csak álmodozik. Sajátos, erőteljes orgánumuk, nagyszerű alakításaik és - mondjuk ki őszintén - sorozatos jó filmválasztásaik révén Tom Hardy és Benedict Cumberbatch beírták magukat Hollywood nagykönyvébe.

Lefogadom, hogy a többségnek nem mond sokat Lake Bell neve. Magam sem tudnám látatlanban belőni, kiről is van szó, pedig én azért elég sok filmet nézek. Ő az a csaj, aki a romantikus vígjátékokban szokta alakítani a mellékszereplőket. Úgy kb. mindig. Szóval ismerjük az arcát, tudjuk, hogy már láttuk valahol, de ha fel kellene idézni, hogy pontosan hol is, akkor már nagy gondban lennénk. A Hamarosan...-nal pont ebből a skatulyából próbál kilépni, ám az a vicces, hogy a tipikus karakter az megmaradt, csak a vásznon töltött ideje lett hosszabb.

A western második legkedveltebb környezete a "poros kisváros" után a "sáros kisváros", ahol az emberek nem izzadnak, hanem fáznak és ahová nem TBC-ből gyógyulni, hanem általában bányászni és meggazdagodni jönnek keletről. Egy ilyen helyszínt választott filmjéhez az élete során 7 Oscarra jelölt, de eggyel sem jutalmazott Robert Altman rendező is, aki Edmund Naughton "McCabe" című regényét álmodta filmvászonra neves szereplőgárdával a 70-es évek legelején.

Steven Soderbergh nem kér már többet a mozifilm-készítősdiből, a Mellékhatások leforgatása után visszavonult. Legalábbis így közel egy évvel a bejelentés után még így látszik. Persze Sean Connerytől tudjuk, hogy soha ne mondd, hogy soha, még akkor sem, ha nagyon elszánt vagy. Az egyik legjobb zsánerzsonglőr azonban továbbra is a kamera mögött képzeli el az életét. Most éppen egy TV-be készülő minisorozaton ügyködik, tavaly pedig még sebtében leforgatta a mai bejegyzés témáját, a Túl a csillogásont.

Az első rész hatalmas sikere Frank Miller karrierjének is jót tett (ha addig az nem lett volna elég jó), így felbuzdulva a megnőtt népszerűségen úgy döntött, hogy újra belekezd a görög történelem jótékony szándékú meghamisításába és nekilát 1999-es képregényalbuma folytatásának (azóta sincs kész vele). Ő egy olyan párhuzamos sztorivonalban gondolkodott, ahol a perzsák (Xerxész) szemszögéből is megismerjük az eseményeket, megértjük azt, hogy miért is került sor az ókor egyik legnagyobb hódító hadjáratára.

Az amerikaiak nem vártak 1000 meg még 100 évet arra, hogy saját "honfoglalásuk" történetét megénekeljék a gyöngyvásznon. Nem kellett hozzá Olaszországból importálniuk kiöregedett spagettiwestern színészt, hogy az ősmagyarokra még csak véletlenül sem jellemző égszínkék szemeivel nézzen a távolban elhaladó traktorra, vagy a fejük felett elszálló repülő kondenzcsíkjaira. Nem kellett kicsiben gondolkodniuk és 10 statisztával reprezentálniuk a telepesek vagy épp az indiánok népes csoportját. És még bölényből is több jutott nekik, mint nekünk szürkemarhából.

Az általam eddig látott westernek közül talán a legjobban a Tombstonehoz hasonlít, azért a filmért meg annyira nem voltam oda. Nem rosszak, de valahogy pont abban a stílusban készült mindkettő, ami nagyon távol áll az én ízlésemtől. Megfogalmazni is nehéz, de ahhoz, hogy komolyan vegyem, túlságosan bugyuta és egy kicsit mű is, ahhoz viszont, hogy jól szórakozzak rajta...nos... Túlságosan bugyuta és egy kicsit mű is. Pedig mindkét filmet szeretik a tengerentúlon és azt vettem észre, hogy itthon is.