Bár a korábbi próbálkozásaim meglehetősen kétes minőségéből kiindulva megfogadtam, hogy nem nézek több John Wayne háborús filmet, most mégis tettem egy kivételt. És ha teljes nyugalommal nem is mondhatom azt, hogy milyen jól tettem, azért nem bántam meg, mert ez a film kicsit más volt. Nem nagyon, csak egy kicsit. De ez a kicsi pont elég volt ahhoz, hogy néhány helyen meglepjen. Lehet, hogy mindezért Kirk Douglas a felelős, de mindegy is, a lényeg az, hogy a Szemben az árral egy árnyalattal jobb egy átlag John Wayne háborús filmnél.

Siheder koromban bibliai utalásnak gondoltam a film címét, és csak nemrég kellett rádöbbennem, hogy itt bizony másról van szó - konkrétan japánul két szó (torpedó támadás) első szótagjainak összerakásából származtatták. Igen, így már egyből világos, mire is gondolt a költő... illetve hát Gordon W. Prange, aki annak idején regényben dolgozta fel Pearl Harbor sunyi megtámadását. A film ennek, valamint Ladislas Farago "The Broken Seal" című regényének adaptációja, amivel a lehető legpontosabb történelmi hűségre törekedtek.

Úgy tartják a Midway-i csatáról, hogy ez volt a fordulópontja a Csendes-óceánon zajló csetepaténak a II. világháború idején. A japánok mellett ugyebár már nem volt ott a meglepetés ereje, aminek segítségével Pearl Harbort rendesen legyalulták, viszont az USA hírszerzése sem volt még a toppon: a titkos üzeneteket, amik szálltak a széllel, nem sikerült megfejteni teljes egészében. Anélkül meg még nem volt olyan könnyű megtalálni a százméteres hajókból álló japán flottát sem a vízen. De aztán felcsillant a remény...

Az ok, amiért erre a filmre vetemedtem, meglehetősen prózai: asszony nagyon komálja Tom Hardyt. Tom Hardy meg szerepel ebben a filmben. Nem főszerep ugyan, de szerepel. Az is valami... Gondoltam én. No, most azoknak, akik hasonló indíttatásból néznék meg ezt a sz*rt, elárulhatom, hogy jó, ha 4-5 jelenetben szerepel kedvenc angol színészünk, és akkor sem sokat. Igazából az ő karaktere olyan, hogy ha kivágnánk minden jelenetét, akkor sem történne semmi. És ezt a Bronson és az Eredet között forgatta.

1951-es film, alig 6 hónappal a koreai háború kitörése után készült, és mindössze 10 nap alatt forgatták. Különlegessége abban rejlik, hogy ez volt az első film a témában. Másik különlegessége pedig az, hogy az író-rendező, valamint a főszereplő is megjárta katonaként a II. világháborút, ezért pontosan tudták, hogy milyen miliőt készülnek bemutatni. És bár rettentően alacsony volt a költségvetése (ezért is siettek a forgatással, és végeztek másfél hét alatt), azért ezt a minőségén nem érezni.

Franciaország, 1940. Párizs elfoglalása után nem sokkal egy városi polgárokból álló konvoj menekül a németek elől. Az egyik kocsiban egy jó módú francia család utazik, apa, anya, meg a kis 6 év körüli Paulette. Hirtelen német vadászrepülők jelennek meg az égen, és leadnak pár sorozatot a menekülőkre. A golyózáporból Paulette szülei is kapnak rendesen, sőt, még a kiskutyája is ott pusztul. A kislány túléli, magához ragadja kedvenc állatkája maradványait, és elindul az erdő felé.

Randall Wallace és Mel Gibson munkakapcsolatából már született egy baromi jó, igaz történeten alapuló háborús film. Igaz nem valamelyik XIX./XX. századi csetepaté került terítékre, hanem egy sokkal régebbi. A rettenhetetlen minden apró és nagyobb hibája ellenére is egy baromi jó film, úgyhogy amikor én először láttam a Katonák voltunkat, látatlanban is megszavaztam neki a bizalmat. Igaz, hogy most Wallace nem csak a forgatókönyvet írta, hanem a megafont is magához ragadta.

Elmorzsolok pár könnycseppet, ha belegondolok abba, hogy ez a film 12 éves is elmúlt. Mintha csak tegnap lett volna, hogy megjelent, és basszus, sok mindenre nem emlékszem, pl.: arra sem, hogy mit ettem tegnap vacsorára, de az tisztán előttem van, ahogy otthon, a TV-n, amint le lehetett tölteni, már néztem is hatalmas vigyorral az arcomon. És furcsa módon nem is csalódtam benne, jól szórakoztam, bár hamar elfelejtettem aztán, hogy pontosan miről is szólt.

A film, ami még abban a korszakban készült, amikor Martin Lawrence nevét előbb írták ki a stáblistán, mint Will Smith-ét. Igen, azokról a csodálatos 90-es évekről van szó, annak is a közepéről, amikor is egy, a videóklip-készítésben magának nagy hírnevet és rengeteg tapasztalatot szerző, nagy karrier előtt álló rendező elkészítette első nagyjátékfilmjét. Ezt az illetőt pedig Michael Baynek hívják, akit bár 2016-ban szignifikánsabb többen utálnak, mint amennyien szeretik, mind a mai napig egy roppant tehetséges embernek tartok.

Aki egy veterán színészekből összeszalajtott össznépi háborúzgatásra vágyik, az csalódni fog. Ezek nem úgy voltak Expendable-k, mint ahogyan Stallone és társai. Vagyis hát úgy, csak 1945-ben ezt a szót még nem a retro-akciófilmes filmtrilógiával azonosítottuk. Ez bizony még egy tipikus, a II. világháború alatt (illetve hát közvetlenül utána) készült, ízig-vérig patrióta, amcsi háborús film, amiből ezen kívül egészen pontosan 19484 másik hasonló készült el röpke 3-4 év alatt.