Most, hogy a második rész megérkezett a mozikba, ideje volt, hogy leporoljam az emlékeimet és újranézzem az előzményt, mint ahogyan ezt tavaly A vasember 3, illetve a Thor: Sötét világ kapcsán is tettem. Nem akarnék én panaszkodni, de te jó ég, ez még mindig gyenge*... Reméltem, hogy csupán én emlékeztem rosszul és csak az első benyomásaim voltak csalókák, vagy hogy csak épp rossz passzban voltam, amikor néztem, de nem. Joe Johnston rendezése még mindig a legalja az újgenerációs Marvel filmek közül.

Ha már a lehetőségeimhez képest ilyen mélyen beleástam magamat a western műfajába, nem lenne illő dolog, ha a műfaj magyar meghonosításának próbálkozásaiból (amiből szám szerint 2-3 akad csupán) ne mutatnék be egyet. Mivel a zsáneren belül saját alkategóriát képvisel (amit gulyáswesternnek, vagy easternnek hívnak) és mivel ilyen ritkaságról van szó, mindenképpen érdemesnek tartom arra, hogy beszéljek egy kicsit róla. Ráadásul nem is sikerült olyan nagyon rosszul, dacára annak, hogy ezernyi gyerekbetegségben szenved.

Aronofsky jó filmeket csinál. Mondom ezt úgy, hogy bevallom őszintén, nem igazán rajongok a munkásságáért. Szerintem általában egy kicsit lassan csurgatja az elmesélendő történetet és túlságosan sokat időz bizonyos dolgokon. De az már régóta érdekelt, hogy mihez kezd, ha végre a segge alá rakják a dollármilliókat és rászólnak a stúdió fejesei, hogy fialtassa meg, miközben egy rakás dologba belepofáznak. Más szóval: sikerül-e megtartani a szerzőiségét, az egyedi stílusát Hollywood tengerében?

A Sergio Sollima trilógia záródarabja a spagettiwestern műfajban; A Számadás és a Faccia a faccia után ezzel a filmmel búcsúzott az olasz rendező a zsánertől. Sajnos a három közül ez lett egyben a leggyengébb is, de azért olyan nagy minőségi romlással nem kell számolunk. Itthon sajnos eléggé nehézkes beszerezni, a hazai forgalmazásban a mester eggyel korábbi filmjéhez hasonlóan ez sem jelent meg. Sebaj, hiszen a műfaj szerelmesei úgyis megtalálják a kiskapukat...

Most, hogy a Jégvarázs ilyen orbitális nagy siker lett, újra elő lehet venni a Mickey egeres stúdió pár évvel korábban készült, hasonlóan nagyszerű másik számítógéppel animált meséjét. Az első ilyet, miután A hercegnő és a békával végleg véget ért a hagyományosan "kézzel rajzolt" Disney hercegnők kora. A Pixar mellett (ami szintén a Walt által alapított cég tulajdona már egy ideje) ugyanis a Walt Disney Animation Studios is gőzerővel tevékenykedik és ha ilyen ütemben halad az igényesség felé, akkor semmi sem állíthatja meg őket abban, hogy átvegyék a hatalmat a Steve Jobs által létrehozott "lámpás" stúdiótól.

"A cameo role or cameo appearance (often shortened to just cameo) is a brief appearance or voice part of a known person in a work of the performing arts, typically unnamed or appearing as themselves."

SPOILERVESZÉLY MINDENFELÉ!!!

Ebben a toplistámban - ahogy a bejegyzés címe is oly' találóan utal rá - a 2013-ban bemutatott filmek legjobb cameo megjelenéseit szedtem egy csokorba. Most kivételesen nem a hazai megjelenéseket tartottam szem előtt, hanem az adott darab világpremierjének dátumát. Így lesznek olyanok a listán, amik csak idén és olyan is, ami hivatalosan még meg sem jelent nálunk. Azt pedig, hogy mi a legjobb... Nos... Azt mindenki maga dönti el, mindenesetre nekem az itt felsoroltak tetszettek a legjobban.

A 90-es évek elején tervben volt egy, a legendás vadnyugati seriff életét feldolgozó film elkészítése. A projektben Kevin Costner is érdekelt volt, de mivel sok alapvető dologban nem értett egyet a rendezővel, inkább úgy döntött, hogy kiszáll. És ki is szállt. Helyére Kurt Russell került (a film pedig a Tombstone), ő pedig producerként elkezdte tető alá hozni a saját elképzelései szerinti projektet. A rendezői székbe azt a Lawrence Kasdant ültette, akivel a Silverado forgatásán, közel 10 évvel korábban már dolgoztak közösen.

A franciáknál is beköszöntött a képregényfilmek kora, igaz ők a saját házuk tájáról adaptálnak a mozivászonra, nem a Marvel, vagy a DC Comics kínálatából. Tavaly Cannesban meghatározó győzelmet aratott az Adéle élete (ami Julie Maroh képregényéből készült), jelezve ezzel, hogy a művészi leszbi szoftpornóra ugyanúgy van igény, mint a szuperhősök városlerombolósdijára. De a non-stop taknyos és a kék hajú lány szerelmi életét kiveséző dráma előtt egy hónappal a francia mozikat megjárta egy másik műfajban született képregényfilm, a Nagytudásúak is.

A mai napig bármikor képes vagyok visszanézni az első részt a sorozatból, annyira jól sikerült. A Wayans fivéreknek nagyon összejött, de azóta sajnos ők is egyre lejjebb csúsznak a lejtőn. A Scary Movie folytatása már meglehetősen gyengére sikeredett, minek nyomán át is adták a stafétát a szintén bő 20 éve minőségi mélyrepülésben tengődő Zuckeréknek. A harmadik részt tehát David Zucker dirigálta és bár jobban sikerült, mint az azt megelőző, a sorozat végleg kifújt. A negyedik installáció már tényleg gyengusz volt, amit csak most, ez a film volt képes alulmúlni. De ez nem éppen dicső tett ugyebár (még Anna Faris sem tért vissza).

Ha a rövidfilmeket nem számoljuk, ez volt az 500. film, amit a blog alakulása óta, azaz 2013. január elseje óta megnéztem. Persze jobb lett volna valami hozzám nagyon közel álló produkcióval "megünnepelni" ezt a szép eredményt, de nem bántam meg azt, hogy végül ezt a westernt választottam. Nem kiemelkedő, nem meghatározó élmény, de kifejezetten élvezetes volt nézni, még úgy is, ha nagyon érződött rajta az, hogy a sztorija eredetileg könyvként jelent meg...