Elérkeztünk a lista végéhez, ami kétségkívül egyben a legizgalmasabb állomás is, hiszen általában mindig a legjobbakra kíváncsi mindenki. Furcsa abba belegondolni, hogy ha csak magamtól állítottam volna egy szimpla 10-es listát, egyáltalán nem biztos, hogy akkor is ezekkel a címekkel találkoztam volna a legvégén... De talán pont ettől jobb egy kicsit a munkamódszerem, hiszen nem egy pillanatnyi állapot alapján, hanem egy hosszabb folyamat eredményeként született meg a lista. Sajnos a börtönös listámmal ellentétben, itt nem sikerült igazán ütős, elfeledett darabokat találnom, de ez talán a zsáner népszerűségének tudható inkább be: ami megérdemli, az általában meg is kapja a figyelmet a rajongóktól.

Kemény meló lehet Jason Stathamnek lenni. Azt már rég észrevettem, hogy minden filmjében több az ellensége, mint a haja és ez a Harcban élvében sincs másképp. Akárcsak tavaly a Parker esetében, most is egy regény képezi az alapját kedvenc kopasz akciósztárunk soron következő zúzdájának. Ez még önmagában annyira nem is érdekes - az viszont sokkal inkább, hogy az alapanyagból a forgatókönyvet egy Oscarra is jelölt író, mellesleg Statham jó barátja, Sylvester Stallone követte el.

A westernfilmek koronázatlan (?) királya, a zsáner non plusz ultrája, a "tejóistenhaeztnemláttadmégnemláttálegywesterntsem". Sergio Leone munkásságának legszebben csillogó ékköve, az imdb top250-es listájának előkelő helyén, hosszú ideje a legjobb 10 közt tanyázó valódi klasszikus. A Dollár-trilógia záróakkordja, vagyis hát az első két rész prequelje, hiszen a történet korábban játszódik (a Polgárháború alatt), mint a másik kettő esetében és Eastwood figurája a legendás ponchoját is itt szerzi meg a film vége felé...

Miután a kvázi előzmény, azaz az Egy maroknyi dollárért óriási siker lett mind a kritikusok, mind a nézők körében, nem is volt kérdéses, hogy Leonénak folytatnia kell a westernkészítést. A siker velejárója volt az is, hogy az olaszok mind-mind az ő filmjét másolták: egy átlagos spagettiwesternben a főhős idegenként, vagy magát annak kiadva érkezik a városba, a nagy párbaj előtt jól ellátják a baját, talán még a keze is megsérül (Django, Ringo visszatér, A halál csöndje) és persze előkerül a jó öreg forgótáras gépfegyver, pusztán azért, hogy azt valaki átszellemült arccal használva legyilkoljon vele egy rakás embert... Merthogy ugyebár az jól néz ki.

Bár hivatalosan nem az, sokan mégis ezt tekintik az első spagettiwesternnek. Valójában az olaszok ez előtt a film előtt a zsánerben már 20-nál is több darabot leforgattak, de egyik sem volt olyan meghatározó, mint Sergio Leone első westernfilmje. Ha az ember ránéz a kedvenc italowesternjei premierdátumaira, hamar rájöhet, hogy zömében 1965 és 1970 közt készült szinte valamennyi, ezt követően egy-két kivételtől (pl.: Keoma) eltekintve már jobbára csak komédiák születtek a műfajban Az ördög jobb és bal keze-filmek népszerűségének hála.

Sokunk gyerekkorának kedvenc színészei megöregedtek. Ez a világ rendje, ez ellen nem lehet tenni. Vannak, akik méltóságuk megőrzése érdekében visszavonultak (Gene Hackman, Sean Connery), de vannak olyanok, akik máshogy fogják fel az életet. A cinikus emberek fikázódhatnak kedvükre, de ha egyszer Robert de Niro 70 évesen is a forgatásokon érzi jól magát, vagy ha Stallone inkább telemosollyal az arcán nosztalgiázgat, mintsem otthon üldögélne egymagában, kik vagyunk mi, hogy ebben megakadályozzuk?

Sokan és sokszor temették már a western zsánerét, de kétségkívül Clint Eastwood 1992-ben készült, 4 Oscar-díjjal jutalmazott filmjének sikerült a leghatásosabban belevernie azt a bizonyos utolsó szöget a koporsóba. Ugyanakkor furcsa módon a Farkasokkal táncolóval karöltve pár évre visszahozták a köztudatba a műfajt: a 90-es évek első felében számos jól és kevésbé jól sikerült western látott még napvilágot, de ez a virágzás tényleg csak 1995-ig tartott...

Ahogy anno a legjobb börtönös filmeket összegyűjtő listámban, úgy most is tartok egy kis kitekintőt és sorra veszem azokat a filmeket, amik valamilyen úton-módon végül nem kerültek bele a legjobb 50-be. Az itt bemutatott 10 film közül az első 5 azért, mert nem tartottam elég jónak, a második 5 pedig azért, mert nem tartottam eléggé "western"-nek. A zsáner ugyan fel van tüntetve az imdb-n ez utóbbi filmek közül mindegyiknél, de valamiért úgy éreztem, hogy nem valók a listámra... Mindegyik esetében kaptok egy kis indoklást is, hogy miért hanyagoltam őket...

2013-ban ezzel a drámával nevezett Ausztrália a legjobb idegen nyelvű film Oscar-kategóriába, de végül nem válogatták be. Őszinte leszek: nem is bánom. Ugyanebben az évben egyébként idehaza a Titanic Filmfesztiválon is bemutatták, szóval akit érdekelt a téma, az moziban is megnézhette. Ha anno a látóterembe került volna, valószínűleg meg is néztem volna, lévén (számomra legalábbis) új módon mesél a II. Világháború borzalmairól. Szóval a témaválasztással nincs semmi gond.

A méltán népszerű történelmi regény-széria már a 6. kötetnél jár - ezúton is gratulálok hozzá Bán Mórnak, aki mindeközben egy filmes témákkal foglalkozó blogger számára még ennél is izgalmasabb dolgon ügyködik. Ugyanis a tervek szerint hamarosan a mozikban is viszont láthatjuk a magyar történelem egyik legismertebb alakját, Hunyadi Jánost. Erről a projektről kérdeztem a szerzőt, aki volt olyan kedves és készségesen válaszolt a kérdéseimre: