Oh nem! Ez nem egy újabb Rob Schneider vígjáték fantasztikusan kifundált magyar címe, ezt a Danny Trejo nevével fémjelzett Bad Ass kapta a magyar keresztségben. Mert hát lássuk be, nem volt könnyű dolguk a fordítóknak, jobb híján a magyar nyelvbe is beivódott már ez a kifejezés, de annyira még nem, hogy nyugodt szívvel merjék adni egy film címének. Így maradt ez a kicsit furán hangzó cím (az 5 percenként ellőtt megállapítás a filmben, miszerint: "Ja, te vagy az a tökös csávó" koránt sem hangzik olyan jól), ehhez az egyébként silány műhöz.

A ma délelőtti vetítésen Sofia Coppola legújabb munkájával ismertették meg a magyar sajtó filmfesztiválokra nem sűrűn járó tagjait. Az eredetileg Cannesban bemutatott film nem durrant akkorát, mint azt sokan várták és most végre azt is megtudhattam, miért. Pedig nem rossz az alapötlet - sajnálatosan van aktualitása is, de az ötlet még nem sztori és sztoriból itt bizony nincs olyan elképesztően sok, amivel feszesen ki lehetne tölteni másfél órát. Így maradt az önismétlés...

Superman egyike a legrégebbi képregénykaraktereknek, akik már viszonylag korán értékelhető filmmel jelentkeztek a mozikban: 1978-ban kijött az első rész, olyan sztárokkal, mint Marlon Brando, vagy Gene Hackman, kapott 3 Oscar-jelölést és mindenki el volt ájulva a látványtól. Aztán - akárcsak Batmannél a 90-es években - folyamatosan gyengébb színvonalú folytatások következtek, amik szép lassan ugyan, de kinyírták a karaktert. Ezen még a 2006-os Superman visszatér vérfrissítése és cgi látványa sem tudott segíteni.

Oh, hát ha azt hittétek, hogy a Supermanes héten nem kerítek sort Kal-El uncsitesójára, nagyot tévedtetek. A Supergirl nem spin-off, hiszen azelőtt még nem találkoztunk vele, de nem is önálló film: bizony, már 1984-ben is gondoltak szuperhős-univerzumra, hiszen Kara Zor-El kalandjai illeszkednek a Reeve-féle világba (ezt egy poszter is bizonyítja a kollégium falán), csak éppen teljesen más szereplők játszanak benne. Ez alól egyedól Jimmy Olsen kivétel.

19 évet kellett várni a borzalmas negyedik Superman installáció után, hogy ismét élőszereplős acélemberkalandot láthassunk a mozivásznon. Az elkövető az X-men filmeket is jegyző Bryan Singer, akit homoszexualitása miatt mindig is foglalkoztatta a másság kérdésköre és Rozsomák és haverjai problémáin túl Kal-El földönkívülisége és civilként való bujkálása tartogatta a szuperhőstörténetek közül a legtöbb felmondható mantrát és ellőhető klisét.

Ami Batman esetében a Batman és Robin, az Superman esetében ez a film: A sötétség hatalma alcímmel ellátott acélember-opusz maga a megtestesült gagyiság. De úgy igaziból: műanyag jelmezestül, meg minden. Mert azt azért álmomban sem mertem gondolni, hogy lesz olyan ellenfele Kal-Elnek, aki nevetségesebben van felöltözve, mint ő maga, de mégis megtörtént. No, persze hozzá kell tenni, hogy Nukleáris embernek már a neve is rémes és mivel Superman koma DNS-éből lett klónozva, nem kell csodálkozni a rémes ízlésén.

A szuperhősös franchiseoknál létezik egy átok, ami a harmadik részt sújtja: valahogy ilyenkor mindig egy látványosat zuhan a színvonal lefelé (Mindörökké Batman, Pókember 3, X-men 3, Penge 3) és sajnos nincs ez másként a Superman esetén sem. Pedig a léc itt csak közepesen magasan volt, mégis gyönyörűen alábukott az egész stáb, hogy minél hamarabb, minél kevesebb munkával összehozhassák ezt a jónak véletlenül sem nevezhető acélember kalandot.

A Superman 2 elkészülte elég bonyolultra sikeredett: az első rész rendezője, Richard Donner kiszállt a filmből elég korán, de felhasználtak egy rakás korábban felvett anyagot tőle. Többek közt szinte az összes olyan részt, amiben Gene Hackman is szerepelt - ő ugyanis az új rendezővel nem tért vissza a második részbe (bár elég sokat szerepel benne), a szükséges plusz jeleneteket egy imitátor segítségével vették fel. Aztán itt van még Marlon Brando, aki pert nyert a stúdió ellen és így azon felül, hogy nem használhatták a korábbi filmből a jeleneteit (és ebben sem szerepelt), a nyereségből neki is csurrant-cseppent...

Mi sem egyértelműbb az Acélember megjelenésének idején, mint hogy végigzongorázza magát az ember Superman eddigi mozis szereplésein (azért a Lois és Clark-nak meg a Smallville-nek már nem mernék nekimenni). Ez nálam a Christopher Reeve korszakra és az utána következő 2006-os Superman visszatérre korlátozódott. A színvonal ingadozó és azt is könnyű szívvel ki lehet jelenteni, hogy igazán jó Superman-film még nem készült. A mostani Acélember ugyan közel állt hozzá, de sokaknak csalódást okozott és meg is tudom érteni a miértjét.

Erről a filmről először pár éve a Vaskabátok megtekintése kapcsán hallottam először (legalábbis tudatosan), mint egy nagy akciófilm klasszikusról (a filmben az egyik jelenetét parodizálják is). Akkor valahogy elsikkadt és most, Kathryn Bigelow reflektorfénybe kerülésével egyre inkább szükségét éreztem annak, hogy pótoljam a Holtpontot. Erre még egy lapáttal rádobott, hogy mostanában két szörfös drámát is megnéztem, így úgy gondoltam, itt az ideje egy harmadik ennek a sportnak tisztelgő filmmel is előrukkolni.